Több száz termék árát készül csökkenteni az Aldi

A termékpaletta közel felénél hajtanak végre tartós árcsökkentést arra hivatkozva, hogy kedvezőbb beszerzési feltételekkel tudnak hozzájutni az árukhoz.

  • HVG

Március 5-től több mint 600 termék árát csökkenti az Aldi átlagosan tíz százalékkal. Közleményükben jelezték, hogy az év első két hónapjában már több mint 500 termék árát csökkentették, például a friss sertés- és csirkehúsokét, a tejtermékekét és az édességekét.

A márciusi árcsökkentés húsokat, halakat, felvágottakat, fagyasztott termékeket, tejtermékeket és pékárut valamint alapélelmiszereket érint. Ezen kívül italok, háztartási tisztítószerek, papíráruk, kozmetikumok, állateledelek és állatápolási termékek ára is alacsonyabb lesz a korábbinál.

A lépést azzal indokolták, hogy kedvezőbb beszerzési feltételekkel tudnak hozzájutni az árukhoz.

Bernhard Haider, az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója történelminek nevezte az év eleji árcsökkentést. Elmondása szerint 18 év alatt most van először lehetőségük arra, hogy átfogó, tartós ármérséklést valósítsanak meg.

Elmondása szerint az állandó kínálat közel felét érintik az első negyedévben végrehajtott és tervezett csökkentések.

Ez nemcsak érdemi segítséget jelent a magyar háztartások számára a mindennapokban, hanem – a fogyasztói árak mérséklésén keresztül – nemzetgazdasági szinten is hozzájárulhat az infláció csökkenéséhez

– tette hozzá.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Hozzászólások