Egy jó és egy rossz hírt kapott Mészáros Lőrinc

Közzétették, melyik cégek kerültek be a magyar elitklubba, és melyek estek ki onnan.

  • HVG

Több változás is történt a magyar tőzsde legfontosabb cégeinek listáján. A Budapesti Értéktőzsde, ahogy minden negyedév végén, ezúttal is frissítette, hogy melyik cégek részvényei tartoznak a BUX indexének kosarába (a lista pdf-ben itt érhető el).

Az eddigi 16 vállalat mellé bekerült az MBH Bank, a PannErgy és a Shopper Park Plus. A PannErgy geotermikus energiával foglalkozik, a Shopper Park Plus kereskedelmi ingatlanokat ad bérbe nagy nemzetközi üzletláncoknak, az MBH neve pedig minden bizonnyal a legismertebb a három cég közül, a Mészáros Lőrinc résztulajdonában lévő bank mostanra a második legnagyobb magyar pénzintézetté nőtt.

Mészáros egy másik cége viszont kiesett a listáról. A CIG Pannónia – amelyben Mészárosnak 28,78 százalékos tulajdonrésze van – az egymást követő második negyedévben nem teljesítette a BUX kritériumait, így az kikerült az indexből. Rezeg a léc a Zwacknál is, de ez még csak az első alkalommal nem felelt meg az index feltételeinek, így egyelőre rajta maradt a listán.

A BUX tagjai így a 4iG, az Alteo, az ANY Biztonsági Nyomda, az Appeninn, az AutoWallis, a Graphisoft Park SE, a Gránit Bank, a Magyar Telekom, a Masterplast, az MBH Bank, a Mol, az Opus Global, az OTP Bank, a PannErgy, a Richter Gedeon, a Shopper Park Plus, a Waberer’s és a Zwack.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek