Mészáros Lőrinc fideszes képviselő társaságában osztott adományt a kampányidőszak sűrűjében

A felcsúti milliárdos megsegített családokkal pózolt Bicskén.

  • HVG

Mészáros Lőrinc támogatásának köszönhetően összesen 130 millió forintot kapott otthonfelújításra és korszerűsítésre 65 bicskei család – írja a Feol.hu.

A portál szerint az idén második alkalommal meghirdetett program pályáztatása ismét a Hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberekért Közalapítvány közreműködésével zajlott. A nyertes családok egyenként 2 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek, cserébe vállalták, hogy legalább öt évig a településen maradnak.

https://hvg.hu/gazdasag/20251015_vital-media-alapitvany-pro-filii-alapitvany-varkonyi-andrea-meszaros-lorinc-kelemen-beatrix-ebx

„Egy település stabilitását nemcsak az intézmények vagy a vállalkozások adják, hanem elsősorban azok a családok, akik itt élnek, itt dolgoznak, itt nevelik a gyermekeiket. A kezdeményezés célja, hogy ezek a családok korszerűbb, biztonságosabb és gazdaságosabban fenntartható otthonokban élhessenek, ezzel hozzájárulva a lakhatási körülmények javításához. Minden olyan lépés, amely ebben segít, nagy jelentőséggel bír” – hangsúlyozta pályázatok eredményirdető ünnepségén elmondott beszédében Mészáros.

Az eseményről Facebook-oldalán posztolt a térség országgyűlési képviselője, Tessely Zoltán:

https://www.facebook.com/tesselyzoltan/posts/pfbid02KWPxgiR1omHw4avevW1e917pL13vriW2J5ZKwFbbHuou5a553u75KFb2Sma6NZ5Wl

Orbán Viktor felcsúti barátja az ország leggazdagabb embere: a magyar Forbes legutóbbi gazdaglistája szerint a milliárdos érdekeltségei 1749 milliárd forintot tesznek ki.

https://hvg.hu/360/20260309_tisza-kormany-vagyonvisszaszerzes-ner-leepites-meszaros-balasy

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek