Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A Bayer Construct mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is perelheti a zuglói önkormányzat, egy új lakópark építőitől pedig közel egymilliárd forintot kér.
„Új világ van, a nagymenő építési vállalkozóknak meg kell tanulniuk szerényebben és együttműködőbben fellépni” – ezt mondta Rózsa András zuglói polgármester a Népszavának, miután IX. kerületi kollégája, Baranyi Krisztina az ajtóból hazaküldte a Bayer Construct delegációját, amiért a cég vezetője arra utasította a dolgozóit, hogy szavazzanak a Fideszre.
A zuglói szál azért is fontos ebben az ügyben, mert a Bayer Construct a XIV. kerületben is nagy építkezéseket végez – a legfontosabb ezek közül a Bosnyák téri irodanegyed –, ráadásul a Bayer delegációjának egyik tagja volt Horváth Csaba, a kerület volt polgármestere is.
Rózsa András a Népszavának azt mondta: a zuglói önkormányzat most már a Bayer Construct mellett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt is beperelné a Bosnyák téri építkezés, illetve az önkormányzatnak megígért, de nem teljesített fejlesztések miatt.
De nem ez az egyetlen zuglói építkezés, amelyre a polgármester szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani. Épp most készül ugyanis a Velion Holding nevű cég egy 270 lakásos lakónegyed felépítésére ott, ahol a Rákos-patak egy 2020-ban bezárt vegyszergyár mellett is elfolyik, az Otthon Start program keretében meg is kapta a kiemelt státuszt, azonban eddig senki nem mérte fel, hogy mi van a talajban. Az önkormányzat 2021-ben jelentette be, hogy miután 115 évig dolgoztak ott vegyszerekkel, fennáll a talajszennyezettség veszélye, a katasztrófavédelem pedig vizsgálatot ígért, de a további lépésekről azóta sem tájékoztatták a kerület vezetését. Az önkormányzat egymilliárd forintot megközelítő ellentételezést kér a fejlesztőtől, hogy területrendezési szerződést kössenek.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.