„Az állami kommunikációs költések utóbbi 5-10 évben sokszorosára felturbózott mértéke, az NKOH (Nemzeti Kommunikációs Hivatal – a szerk.) egyoldalú és kirekesztő tendereztetési gyakorlata, valamint a kapcsolódó közpénzek elköltésének módja jelentős piactorzító hatással járt a reklám- és médiaipar működésére” – írja közös közleményében a Magyar Reklámszövetség és a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége.
A két szervezet Balásy Gyulának a Kontroll stúdiójában, hétfőn elmondott szavaira reagált. Itt a számolatlan mennyiségben közpénzzel kitömött vállalkozó arról beszélt, hogy valós, szakmai versenyben érte el az eredményeit, a szakmai szervezetek szerint azonban ez nem igaz.
https://hvg.hu/kkv/20260504_balasy-gyula-interju-elo-cegek-elad-nkoh-milliardok
Mint arról korábban beszámoltunk, a szakma képviselői közül már a nap folyamán többen is hangot adtak felháborodásuknak. Marosi Gergely, a Mito ügynökség kreatívigazgatója hazug pszichopatának nevezte Balásyt, akinek a cégei erőből, mindenféle teljesítmény és piaci alap nélkül vettek el ügyfeleket.
Erdős Ákos, a Hello Agency ügyvezetője pedig így jellemezte a NER plakátos emberét: „Annyi az életműve, hogy beült egy gépezetbe, ezzel másoknál tönkretette azt, amit ő maga nem tudott létrehozni: a szakmát”.
Balásynak a szakmára nézve káros voltát emelik ki a sajtóközleményt jegyző szervezetek is:
„A közbeszerzési piacon kialakult dominancia – a kommunikációs szakma működésével össze nem egyeztethető módon – nem a nyílt, transzparens verseny és szakmai teljesítmény mentén szerveződött, bizonyos esetekben etikai és morális határokat is átlépett, mely túl azon, hogy állampolgárok széles körét vezette félre, jelentős károkat okozott az iparág szakmai alapú, versenypiaci szereplői számára.”
Ez ráadásul nemcsak gazdasági károkat okozott, hanem a túlárazással, az irreális fizetésekkel és juttatásokkal, szakmai tévképzetekkel torz képet alakított ki az iparágról, és aláásta a társadalmi, illetve a megrendelői bizalmat is.
https://hvg.hu/360/20260505_balasy-gyula-cegek-felajanl-100-milliard-nkoh-rogan-antal-elszamoltatas