Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A K&H Bank ezen 2025-ös adók befizetése után 19 milliárdos veszteséggel zárta az első negyedévet.
58,3 milliárd forint bankadó és extraprofitadó jött ki a K&H Banknak a teljes 2025-ös év után, amelyet az első negyedévben kellett befizetniük. Miután ezt megtették, 19 milliárd forintos veszteségük lett az év első három hónapjában – közölte a bank hétfőn. 2024-ben a bank- és extraprofitadójuk még 28 milliárd forint volt.
A K&H Biztosító adózás utáni eredménye 1 milliárd forint veszteség volt az első negyedévben, 4,1 milliárd forint extraprofitadó befizetése után.
A bankra visszatérve: annak hitelállománya 13 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 3501 milliárd forintot. Az ügyfélbetétek volumene 7 százalékkal nőtt, elérve a 4386 milliárd forintot. A befektetési alapokban kezelt vagyon 17 százalékkal emelkedett 2026 első negyedévének végére. A K&H állampapír-állománya 6 százalékos éves szintű növekedést követően 1737 milliárd forintot tett ki 2026. március 31-én.
Peter Roebben, a K&H Csoport vezérigazgatója szerint a lakossági hitelezés elsősorban az Otthon Start lakáshitel és a személyi kölcsönök iránti erős kereslet miatt maradt élénk. Ugyanakkor a vállalati hitelezés visszafogott maradt, mivel a vállalatok gazdasági kilátásokba vetett bizalma továbbra sem erősödött meg, így a beruházások fellendülése még várat magára.
Nyitóképünkön Peter Roebben. Forrás: HVG / Fazekas István
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?
Miniszterelnöki biztost fognak a témában kinevezni, több gyermekvédelmi vezetőt menesztettek, és kárpótlást kapnak az áldozatok.
Az amerikai elnök aggódik, hogy nem tud megállapodásra jutni Iránnal.