Nagyot bukott a közel-keleti háborún a Ryanair

Vonakodó utasok, dráguló üzemanyag és Donald Trump is nehezítik az ír légitársaság életét, a vállalat részvényei a tőzsdén is vesztettek értékükből.

  • HVG

Nagyot zuhant a Ryanair légitársaság profitja, miután a közel-keleti háború következtében az egekbe szöktek az üzemanyagárak, és az utasok száma is csökkenésnek indult – írja a BBC.

Az ír légitársaság adózás előtti nyeresége a második negyedévben 34 százalékkal esett vissza (így lett 593 millió euró, azaz kb. 214 milliárd forint). Ennek az az oka, hogy a Ryanair árbevételei változatlanok maradtak, miközben igyekezett kedvezményes jegyárakkal növelni az utasforgalmát.

Ezt a jelenséget a légitársaság „vásárlói hezitálásnak” nevezte a közleményében, és arról is beszámolt, hogy a vonakodó utasok miatt várhatóan a tavalyi árakhoz képest is olcsóbban lehet majd jegyet venni a Ryanair nyári járataira.

A repülőgépek üzemanyagköltségei ugrásszerűen megemelkedtek, mióta az Egyesült Államok és Izrael februárban támadásokat indított Irán ellen. Bár a Ryanair közölte, hogy a jövőbeli üzemanyagköltségek nagy részét „fedezte” vagy szerződésekkel rögzítette, az ezekbe a megállapodásokba nem tartozó költségek viszont bőven megduplázódtak.

Mint arról korábban beszámoltunk, az üzemanyagárak az USA és Irán között aláírt megállapodást követően mérséklődni kezdtek ugyan, de a múlt héten kiújult harcok hatására ismét emelkednek.

A Ryanair profitveszteségére reagált a tőzsde is, a légitársaság részvényei hétfőn 5 százalékot vesztettek értékükből.

Hozzászólások