Elbocsátották a Szerencsejáték Zrt.-től Szabó László fideszes újbudai önkormányzati képviselőt, aki szeptember elején a cég székházában vett fel egy kormányellenes demonstrációt beharangozó videót – írja a Telex.
A lap egy belső forrástól úgy értesült, hogy Szabó – aki a megbízott vezérigazgató, Pozsgai Balázs kabinetfőnöke volt – távozását hétfőn jelentették be, és bár a Szerencsejáték Zrt. a személyes adatok védelmére hivatkozva nem közölt részleteket erről, a vezetői névsorban már nem szerepel a fideszes képviselő neve.
Szabó a Csalogány utcai székház egyik irodájában készült videóban a szeptember 4-én Ne féljetek! 2.0 – Nem tetszik a rendszer? Nem vagy egyedül! címmel megtartott demonstrációt harangozta be, amelynek az egyik főszervezője volt.
A történtek után a Szerencsejáték Zrt. közölte, hogy kivizsgálják az ügyet, ugyanis „a munkavégzés helyét a munkavállalók nem használhatják magáncélra, és munkaidőben nem végezhetnek magáncélú tevékenységet”. A hét elején aztán a Telex megkeresésére a cég azt írta, hogy lefolytatták a vizsgálatot, és „a vonatkozó jogszabályoknak és belső szabályozóinak megfelelően” jártak el.
A Szerencsejáték Zrt. korábbi vezetőjét, az Orbán családdal közeli kapcsolatot ápoló Guller Zoltánt június végén mentette fel Kármán András pénzügyminiszter, majd még ugyanazon a héten Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter is visszahívta a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöki posztjáról és a tagi tisztségéből. Korábban úgy értesültünk, hogy még szeptemberben elhagyhatja Magyarországot, a családjával külföldre költözhet.
Szabó Guller idején is kabinetfőnök volt a Szerencsejáték Zrt.-nél, emellett a Fidesz–KDNP önkormányzati képviselője a XI. kerületben. A 2024-es választáson a kompenzációs listáról került be a testületbe.
2026 januárjában beadott vagyonnyilatkozata szerint kabinetfőnökként havi bruttó 2,3 millió forintot keresett.