Bajnok cigányok napi harca a világért

"Minden Sutkában űzött sportra igaz egy főszabály: nem a részvétel a fontos, hanem a győzelem. És ezért vannak Sutka lakói folyamatos veszekedésben egymással. A bajnok pedig mintha szárnyakat kapna, elrepül, repül egész Sutka felett. Itt mindenki azt álmodja, hogy egyszer dematerizálja magát, és elrepül Sutkából - messze nyugatra, ahol valami hatalmas szerencse várja, amit mindenki más csak irigyelhet. Aki azonban egyszer elmegy Sutkából, elveszti jogát a bajnoki címre. Ez pedig alapos ok arra, hogy senki ne hagyja el a várost. Mert bajnok csak Sutkában lehetsz. Ahogy a helyi dervis mondta egyszer: nekünk romáknak nincs szükségünk saját országra, mert ott van az egész világ" – összegezhető e filmből vett mondatokkal a sutkai romavilág lényege.

A bajnoki címek száma végtelen, a rivalizálás azonban minden versenyszámban hatalmas. A professzionális törökzene-hallgatók és - gyűjtők például két táborra oszthatók. Az egyik táborba tartoznak a kulturált zenehallgatók, akik összejöveteleiken csupán üdítőket isznak, és elmélyülten figyelnek a szoba közepére helyezett rádióból szóló dal szövegére és a felvétel tisztaságára. A másik iskola szerint a zene élvezetéhez szükség van egy kis itókára, amit rendszeresen magukhoz is vesznek klubdélutánjaik alkalmával. „Halálra isszák magukat, aztán kómába esnek. Ami pedig a zene szövegét illeti: öt óra múlva már arra sem emlékeznek, mit hallgattak. Nekem ez nem sport, én őket nem tartom sportembereknek” – reagál utóbbi csoportosulás zenehallgatási szokásaira az előbbi klub vezetője. A válasz nem marad el: „Nekem 25 bőröndnyi török kazettám van, plusz 105 albumom. Nyolc éves korom óta gyűjtöm a kazettákat, rajtam kívül más bajnok nem lehet”. A tét hatalmas: a törökzene-ismereti verseny megnyeréséért járó kupát Sutkában többre tartják, mint a labdarúgó világbajnoki címért járó trófeát.

És a bajnoki elismerés jár ezen kívül a település legjobb bokszolójának, a legjobb harciliba-, harcikutya- és galambtrénernek, a legjobb lótenyésztőnek és –kereskedőnek, a legeredményesebb pecásnak, a legügyesebb diszkótáncosnak és –énekesnek, a legízlésesebben öltözködő sutkainak, a legfiatalosabb és legintellektuálisabb öregnek, a legjobb démon- és vámpírűzőnek, a legjobb kazettadílernek, turbofolk énekesnek, videoklip-készítőnek, trombitásnak és zenei producernek.

Minden cselekedetre magyarázatot találva, vigadva éli nyomorúságos életét a balkáni cigány közösség, miközben a szereplők minden mozdulata, minden cselekedete a közösségből való kiemelkedésre irányul – sugallja a film. A bajnoki címek egyfajta metaforák, amelyek annak a gondolkodásmódnak az egyes elemeit szimbolizálják, melyek a társadalom szélén élő embereket vesztesekből győztesekké emelik.

A Sutkai bajnokok című film a kusturicai hagyományokat követi a tekintetben, ahogy az alkotó a romákat felhasználja alkotásához. A szerbiai születésű, Németországban felnőtt, s most Prágában élő rendező nem szégyelli kölcsönvenni a mester (diplomafilmjét Kusturicáról készítette) filmjeinek szinte valamennyi képi elemét – a libákat, a hatalmas vigadalmakat és esküvőket, valamint veszekedéseket; talán csak az aranyfogakat hanyagolja.

Inkább egyfajta mágikus-realista játékfilm ez, mint dokumentum. A beállítottnak tűnő párbeszédekben a szereplők lehetőséget kapnak arra, hogy eljátsszák, sőt mi több kifigurázzák saját magukat. Ami szemmel láthatóan tetszik is nekik, és nagy beleérzéssel adják ki legféltettebb titkaikat. S hiába állítja a rendező egy interjújában, hogy a Sutkai bajnokoknak ugyan van egyfajta fiktív karaktere, létrejötte mégis szimpla improvizáció – ha szórakozni, és nem dühöngeni akarunk, nézzük inkább úgy, mint egy jól rendezett játékfilmet.

A film látható lesz a november 8-12. között rendezendő Verzió fesztiválon.