Az egyház levelet írt a szerkesztőségnek, jelezve: nem egyeznek bele abba, hogy az ily módon összeállított adást a Magyarországi Református Egyház műsoraként jelöljék meg. Az Örömhír múlt vasárnapi adásában az egyház címere sem jelent meg.
A Magyar Televízió (MTV) műsorszerkesztése ellen a napokban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is kifejezte tiltakozását. Ha a határidők lehetővé teszik, a katolikus egyházzal közösen keresik meg az ORTT-t, hiszen a katolikusok keddi műsorával "ugyanez történik" - mondta Bölcskei.
"Nincs cenzúrázás az általam vezetett intézményben" - reagált a vádakra Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke. Az MTV-ben normális műsorkészítés folyik, a szerkesztő észlelte, hogy "nem egy vallási műsorba illő tartalmat igyekeznek megjeleníteni". Ha ez a rész adásba került volna, azzal megsértették volna a médiatörvényt - mondta a televízió elnöke.
A népszavazást megelőző tájékoztatás a televízió kiemelt feladata, ezért jött létre az MTV-n belül a Választási Iroda, amelynek vezetője a hírigazgató. Ez a szervezet alakítja ki az intézmény népszavazással kapcsolatos stratégiáját és folyamatos kontrollt biztosít, hogy a különböző szerkesztőségek a médiatörvény szellemének és betűjének megfelelően járjanak el - áll az MTV közleményében.
Összerúgta a port a köztévével a református egyház
A református egyház szerint az MTV nem engedte, hogy a vallási műsorban adásba kerüljön az egyház álláspontja a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról; az egyház az ORTT-hez fordul. Az MTV elnöke szerint a szerkesztő helyesen járt el.
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG.