A belső átalakítások után január közepén 25 történész és más tudós kezdi meg a munkát az Oslo-fjord fölé emelkedő, 300 négyzetméteres óriásvillában, amely "führeri rezidenciaként" szolgált 1941 és 1945 között.

Ahol hajdan a szolgalelkű, áruló kollaboráns szinonimájává vált Quisling még a lakáskörülményeit tekintve is fasiszta német példaképeit majmolta, 2006 szeptemberétől a skandinávok állandó kiállítás keretében tájékozódhatnak a zsidók megsemmisítéséről, de más népek irtásáról is, valamint az úgynevezett etnikai tisztogatásokról, így az örmények törökök általi tömeges halálba üldözéséről az oszmán birodalomban, a balkáni etnikai tisztogatásokról, a kambodzsai és a ruandai népirtásról.

Odd-Björn Fure, a holokausztközpont igazgatója attól tart, hogy a szudáni Dárfúrt is hozzá kell majd számítani ezekhez. A 62 éves bergeni történész a történelem egészéba akarja újra beleilleszteni a holokausztot azzal, hogy feldolgozzák a többi népirtás témáját is. A kiállítás szólni kíván a náci korszak 15 millió civil rabszolgamunkásáról, a zsidókhoz hasonlóan haláltáborokba hurcolt romákról, homoszexuálisokról és a Jehova Tanúiról is.

A zürichi és berlini akadémiai tapasztalatokkal rendelkező norvég kutató szerint e csoportok és más népirtások belefoglalása az egyetlen helyes erkölcsi hozzáállás, ráadásul a megfelelő mód a holokauszt sajátosságainak megmagyarázására is. Teljesen egyetért ezzel a koncepcióval az oslói zsidó közösség is, amely a tagok felét delegálta a Holokauszt és a Norvégiai Világnézeti Kisebbségek Helyzetével Foglalkozó Tanulmányi Központ tanácsába. 1945-ig 745 norvég zsidót öltek meg, az akkor Norvégiában élő zsidók nem egészen felét.

A Quisling-féle "Villa Grande" holokausztközponttá alakításának ötletével a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik túlélője, Björn Egge nyugalmazott tábornok állt elő a 90-es évek végén és a terv sokakat megnyert.

Az építészetileg mind kívül, mind belül a dölyfös németországi náci építményekre emlékeztető komplexumnak fantasztikus fekvése van a Bygdöy-félszigeten.

A náci korszak iránt nosztalgiát érző látogatók hiába keresnek majd Quisling-relikviákat a leendő múzeumban, a kiállításba csak Quisling – szintén berendezésével együtt – fennmaradt földalatti bunkerét vonják be.

Az oslói holokausztközpont elsősorban nem az érzelmekre kíván apellálni, mint ahogy azt például a washingtoni holokausztmúzeum teszik, inkább a racionális megismerésre helyezi a hangsúlyt, és azt a kérdést firtatja, hogyan lehet megakadályozni hasonló események megtörténését a jövőben.