szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Többek között Emir Kusturica, Robert Altman, Lars von Trier, Ken Loach és Alejandro Amenábar egy-egy alkotását, vagyis ínyencségeket ígér 2005-re a Budapest Film.

Idei bemutatóik sora az amerikai Quentin Tarantino művével indult; a Kutyaszorítóban 1992-ben készült, de Magyarországon eddig hivatalosan még nem forgalmazták. Már e hónaptól játsszák a mozik Emir Kusturica szerb-montenegrói rendező új filmjét, Az élet egy csoda című alkotást is.
   
A tavaly a Passiót és a Kontrollt is forgalmazó vállalat szerint az Oscar-szezon egyik főszereplője lesz a chilei Alejandro Amenábar: A belső tenger című, ugyancsak a bemutatók között szereplő filmje, amely már elnyerte a legjobb rendezésnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó Európa Filmdíjat.
   
A magyarországi filmpremierek között lesz a koreai Park Chan-Wook Oldboy című alkotása, Wong Kar Wai ugyancsak Európa Filmdíjban részesült műve, a Szerelemre hangolva, valamint az amerikai Robert Altman legújabb filmje, A társulat, amely egy balettintézet hétköznapjairől szól.
   
Az angol Ken Loach egy katolikus lány és egy muszlim fiú szerelmén keresztül teszi láthatóvá a korunkat sújtó vallásháború szörnyű következményeit (Ae Fond Kiss), a mozikba kerül továbbá az amerikai Todd Solondz: Palindromes, a francia Francois Ozon: 5x2, a dél-koreai Kim Ki-duk: A 3-as golfütő, valamint a francia Agnes Jaoui: Comme une image című műve, amely elnyerte a legjobb
forgatókönyvért járó Európa Filmdíjat.
   
A dán Lars von Trier Amerikai trilógiájának második része, a Manderlay a cannes-i premier után várhatóan novembertől látható Magyarországon.
       
A magyarországi bemutatók között lesz a Good bye, Lenin! című filmjéről ismert német Daniel Brühl új alkotása, az Igazságosztók (Edukators).
   
Az őszi szezonra esik Hirakozu Kore-eda többszörösen díjazott története, a Nobody Knows (Cannes-ban a 12 éves fiú főszereplő kapta meg a legjobb férfi alakítás díját), a francia Patrice Leconte Kambodzsában forgatott, zenére komponált képi szimfóniája, a Dogora, valamint az osztrák Michael Haneke "új dobása", a Caché.
   
A Budapest Film rajzfilmekkel is megjelenik: a Terkel in Trouble és a Back to Gaya című, egész estét betöltő rajzfilmek bemutatásával szeretne ízelítőt nyújtani az óceán innenső oldalán készülő művekből.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Kult

Az állomásfőnöktől modern magyar rajzokig

E heti ajánlatunkban ott az Állomásfőnök, amely képes megérinteni minden nézőt. A Húsba tépve táncelőadás Ady Léda-verseit idézi, míg a Nemzeti Galériában a modern rajzgyűjtemény 60 válogatott darabját ajánlják. Aki kortárs jazzre vágyik, annak Oláh Kálmán zenekarát ajánljuk, amely bármilyen összeállításban kiválóan játszik, illetve a fergeteges Budbudast.