A Siráj elnyerte a legjobb előadásért járó díjat; a legjobb rendezésért Schilling Árpád, a legjobb női főszereplőként Láng Annamária vehette át az elismerést - tájékoztatott a társulat. A Krétakör Színház rendkívül sikeres Csehov Sirály-előadása, amelyet a helyesírás szabályait figyelmen kívül hagyva - és egyben a mai szlengre utalóan - Siráj címmel vittek színre, tavaly öt díjat nyert a Pécsi Országos Színházi Találkozón.
"Csehov Sirály című művét gazdag, titkokkal teli, felülmúlhatatlan remekműnek tartjuk, amelynek számtalan olvasata van, és minden kor, minden történelmi helyzet mást tart fontosnak, mást emel ki belőle" – nyilatkozta a rendező akkor. "Úgy gondoltuk, a mi előadásunk, bármennyire törekszünk is a tökéletességre, nem lehet 'a' Sirály, csak annak egyik változata; legfeljebb csak megközelítheti a darab mélységét és gazdagságát. Ezt jelezzük azzal, hogy már a címben is elhelyeztünk egy apróbb hibát, és 'j'-betűvel írtuk azt" - magyarázta Schilling Árpád.
A Krétakör társulat sikere Rijekában
Három díjat nyert a Krétakör Színház Siráj című előadása Rijekában, a nemzetközi stúdiószínházi fesztiválon.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.