A MÚOSZ szerint a panaszbizottság beavatkozott a riporteri kérdések tartalmába és minősíteni akarta a műsor műfaji megfelelőségét. Az etikai bizottság egy hete vitatta meg az ügyet annak nyomán, hogy Kováts Mihály, az RTL Klub felelős szerkesztője panaszt terjesztett elő, kifogásolta az ORTT panaszbizottság április 26-i állásfoglalását.
A panaszbizottság azzal indokolta az elmarasztalást: az április 7-én, a Házon kívül című, megjelölése szerint politikai magazinműsorban sugárzott interjúban a kérdező riporter úgy építette fel műsorát, hogy megtudakolja, Kudlik Júlia miként jutott el a Fidesz programjainak műsorvezetői pozíciójába. "A kérdések tendenciája túlnőtt a természetes riporteri kíváncsiságon. A riporter félreérthetetlenül arra volt kíváncsi, partnere miképpen viszonyul a Fidesz elnökéhez és magához az ellenzéki párthoz" - olvasható a panaszbizottság nyilatkozatában, amely szerint a riporter megsértette a médiatörvény tárgyszerűségre és pártatlanságra vonatkozó alapelveit.
Az RTL Klub felelős szerkesztője Eötvös Pálhoz, a MÚOSZ elnökéhez fordult és kérte, a szervezet foglaljon állást, sérültek-e az alapvető újságírói szabályok. A kereskedelmi televízió a levélben példátlannak minősítette az indoklást, amely "szubjektív alapokra helyezkedve, újságírói etikai kérdéseket boncolgatva, politikai ízlésvilágot tükrözve tette megállapításait". A médium értékelése szerint "gyakorlatilag a cenzúra alkalmazása felé hajló álláspont" nem helyesnek nevezni azt, hogy valakit politikai hovatartozásáról kérdeztek egy politikai magazinműsorban.
A MÚOSZ-ban az ügy fontosságára tekintettel nem eljáró tanács, hanem az etikai bizottság teljes ülése foglalt állást. A kialakított vélemény szerint az RTL Klub munkatársa az interjú során nem sértette meg sem a médiatörvényt, sem az újságíró szervezetek Közös Etikai Alapelveit, sem a MÚOSZ Újságírói Etikai Kódexét. A MÚOSZ álláspontja szerint az ORTT panaszbizottsága nyilatkozatával viszont megsértette a szabad véleménynyilvánításra vonatkozó és az alkotmányban, valamint a sajtótörvényben biztosított alapvető állampolgári jogot. A Halák László etikai bizottsági elnök által jegyzett, a MÚOSZ honlapján olvasható állásfoglalás szerint az ORTT elnöke remélhetőleg intézkedni fog a törvénysértő nyilatkozat megsemmisítéséről.
Az etikai bizottság korábbi állásfoglalását megismételve közölte: léteznek olyan törekvések, hogy törvényesen létező és működő szerveket, szervezeteket használjanak fel a sajtószabadság korlátozására. A bizottság szerint a szóban forgó eset ismételt példa ezekre a veszélyesnek minősített törekvésekre. Az ORTT-hez még nem érkezett meg a MÚOSZ etika bizottságának állásfoglalása, így érdemi nyilatkozatot nem adhat a testület - mondta Vékony Éva, az ORTT szóvivője az MTI-nek.
MÚOSZ: az ORTT panaszbizottsága sajtószabadságot sértett
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottsága súlyosan megsértette a sajtószabadságot egy kereskedelmi televízióban sugárzott Kudlik Júlia-interjú kapcsán hozott elmarasztaló állásfoglalásával.
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Magyar Péter: hétfő délelőttre rendkívüli ülést hívtak össze a mentelmi jogok ügyében
Elhunyt Molnár György filmrendező
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Parragh Lászlót kirakták az Eximbankból
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
Elismerte a Tiborcz Istvánnal üzletelő bankár, hogy két éve Putyinnál lobbizott
Beadták a törvényjavaslatot december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról
Rogántól Varga Juditig egy rakás politikust meghallgatna a Tisza a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságban
AI-jal készült kamu falfirkákkal próbálja bizonyítani a kormányellenes hangulatot a Megafon egykori főszerkesztője
Jól megy itthon a belga nagybanknak, de nem felhőtlen az öröm
A Médiatanács új elnöke szerint nem kell csodát művelni ahhoz, hogy Magyarország a sajtószabadság régióbeli éllovasa legyen
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
A gép Kalinyingrád felől érkezett.