A magyar sikerfilm - amelyet eddig 80 ezren láttak a hazai mozikban - az egész estét betöltő filmek kategóriájában egy orosz, egy svéd, egy észt és egy dán filmmel mérkőzött meg. Öttagú nemzetközi zsűri ítélte a Nyóckernek a "Nagyjátékfilm Annecy Kristályát". A fesztivál ideje alatt ötször vetítették nagy sikerrel a magyar filmet, s a rendező elmondása szerint már a hétfő esti bemutatót nagyon jól fogadta a francia közönség.
A fesztivál másik magyar díjazottja Szilágyi Varga Zoltán, aki a televíziós filmtervek kategóriájában nyerte el a zsűri Nagydíját A jókedvű örmény temetése című animációs filmtervéért. Az idei animációs seregszemlére 63 ország 1622 alkotással nevezett be, amelyből 32 nemzet képviseletében 207 filmet hívott meg a válogató bizottság Annecyba. Ebből 134 versenyzett a fesztivál öt kategóriájában, 34-et pedig a panoráma szekcióban vetítettek.
Magyarországot a Nyócker mellett három rövidfilm képviselte Annecyban. Ulrich Gábor Mielőtt című rövidfilmje a Kecskemétfilm műhelyében készült, és számos fesztiválra kapott meghívást, míg M. Tóth Géza Maestro című ötperces etűdjének Annecyban volt a világpremierje. Pál Balázs és Kollár Klemencz László Csigamber című alkotását a televíziós sorozatokat felvonultató programban vetítették Annecyban.
Fődíjat nyert a Nyócker az animációs filmek fesztiválján
Gauder Áron Nyócker című animációs játékfilmje nyerte el szombat este a fődíjat Európa legjelentősebb nemzetközi animációs filmfesztiválján a franciaországi Annecy-ban.
Magyar Péter: Még egyszer le fogok ülni négyszemközt Sulyok Tamással
A miniszterelnök újra meg fogja keresni a köztársasági elnököt, szerinte tud majd neki újdonságot mondani.
Új szóvivője van a mentőknek, be is mutatták Győrfi Pál utódját
Meccs közben zuhant a debreceni stadion pályájára egy füstölgő kamera
Nehézkes kezdés után 3-1-re verte a kazahokat a magyar fociválogatott
Hamar előnybe került az ellenfél, de a második félidőre feljavult a magyarok játéka.