Paul Morrison: Phylum, 2005 Nem pongyola pitypang © Műértő

Az idén 480 pályázó galéria közül 152 kapott bemutatkozási lehetőséget, a látogatottság évente 35 százalékkal növekszik, ezúttal több mint 63 ezer látogatót fogadtak. A világ legjelentősebb gyűjtői és galériái kötnek üzleteket itt (tavaly 33 millió font értékben, az idei adat lapzártakor még nem áll rendelkezésre). A Frieze művészeti projekteknek, installációknak, performanszoknak és a művészet aktuális kérdéseit taglaló beszélgetéseknek és vitáknak is helyet ad. Egy 130 fős vetítőteremben filmeket mutatnak be, köztük a Frieze által megrendelt öt alkotást. Az itt átadott Cartier-díjat az idén Mika Rottenberg vehette át, aki díjnyertes alkotását az egyik standon állította ki. A Frieze szervezői - londoni gyűjtők egy csoportjával szövetkezve - évente 100 ezer fontot ajánlanak fel gyűjteménygyarapítási alapként a Tate-nek. Az intézmény kurátorainak a vásárlási láztól fűtött VIP-csoport megérkezése előtt két óra áll a rendelkezésükre, hogy műveket válasszanak. Most többek között Simon Starling, Dan Perjovschi és Thomas Hirschorn alkotásai kerültek a vásárról egyenesen a Tate-be.

A Frieze jó időben jelent meg jó helyen. Az első vásárt 2003-ban szervezték, amikor a műkereskedelem már magához tért a 2001. szeptember 11. okozta sokk után és a New York-i szcénában hiátus mutatkozott: a MoMA felújítás miatt zárva tartott, a Guggenheim pedig - David Juda műkereskedő kifejezésével élve -  „álomba merült”. Ugyanakkor Londonban a Tate Modern 2000. májusi megnyitása után sohasem látott méreteket öltött a kortárs művészet iránti érdeklődés. A Frieze a londoni októbert kulturális „főszezonná” változtatta, s úgy tűnt, elhódítja New York kortárs művészetben betöltött vezető szerepét.

A Frieze hatása végiggyűrűzik az egész városon: az ide sereglett hazai és külföldi gyűjtők és kurátorok kegyeit keresve a magán- és az állami szektor galériái októberre időzítik legfontosabb kiállításaikat vagy nyitják meg új intézményeiket. Több szatellit rendezvény (Műértő, 2006. július-augusztus) is megjelent a városban, ezek közül a legstabilabb a Zoo Art Fair, amely korábban fiatal londoni galériákat mutatott be, idén azonban mexikói, berlini és Los Angeles-i résztvevőkkel is bővült. A Frieze szervezői, Amanda Sharp és Matthew Slotover joggal tartottak attól, hogy saját sikerük áldozataivá válnak, hiszen az aukciósházak minden eddiginél intenzívebben próbálták elcsábítani a fizetőképes gyűjtőket: a vásár idejére 8 kortársárverést hirdettek meg összesen 147 millió dollárra becsült kínálattal, köztük volt a Phillips is, amely első alkalommal rendezett kortársaukciót és nyitott egyúttal új székhelyet Londonban. A kalapács alá került anyagban feltűnő volt a kínai művészet túlsúlya. Az úgynevezett „agresszív” kínai vásárlók megjelenése ellenére a Sotheby’s szeptemberi ázsiai aukciójának csaknem egyharmada „bennragadt”. Amanda Sharp nem kívánja a divathullámnak behódolva az ázsiai szcéna galériáival megtölteni a vásárt, így Kínát a Frieze-en csupán a Vitamin Creative Space nevű nonprofit műhely képviseli.

A White Cube standján Jake és Dinos Chapman „body art”-ként aposztrofált munkája nem volt más, mint egy festékszagú retrotapétás ministúdió, ahol a testvérpár portrét festett húsz perc alatt (4500 font + áfa). A képekhez kiváló marketing társult, mivel az eltorzított arcú zombiként ábrázolt alanyok csak a Tate Liverpoolban rendezendő kiállítása után vehetik majd át portréikat. A vásár legizgalmasabb projektje Mike Nelson labirintusa volt. A standok közé ékelődött kis ajtón belépve egy sötétkamrában találta magát a látogató, vörös fény megvilágította vegyszerszagú kamrákban bolyonghatott, mígnem egyik kis helyiségből a másikba lépve az installáció ki nem dobta a vásár egy másik pontján. Nelson kamrái a legcsendesebb zugok voltak a Frieze forgatagában, mert nem jelezte őket a vásártérkép, a bejárat jelöletlen ajtaját afféle suttogó propaganda alapján lehetett csak megtalálni. Valójában azonban az egész vásárt a standok közé ékelt labirintus köré építették.

A Frieze-en megjelentek az új orosz és ázsiai milliárdosok is csakúgy, mint a befektetési alapok kurátorai - egyszóval mindazok, akik a jelenlegi kortárs konjunktúra mozgatóerői. Moszkvából 30 gyűjtő érkezett, köztük az ismert oligarcha, Borisz Berezovszkij, de itt volt Charles Saatchi, a Rubell házaspár, Eli Broad és Francois Pinault, és számos médiasztár is.

A vásárral egy időben vált publikussá az Art Review százas listája, amely a kortárs művészet meghatározó szereplőit rangsorolja. Amanda Sharp és Matthew Slotover a tavalyi 32. helyről a 8. helyre ugrott, és előbbi lett a legbefolyásosabb nő a szcénában.

A cikk a Műértő című lap  novemberi számában olvasható.

Csizmadia Alexa