Ben Fong-Torres The Doors by The Doors (A The Doors az ajtóknál) című, – a héten Amerikában megjelent – könyvében megszólal az egykori legendás underground együttes három tagja, Ray Manzarek, John Densmore és Robbie Krieger is. Az első kettő maga is megírta a maga Morrison-memoárját, sőt, Manzarek még egy regényt is, amelyben azt az elméletet támasztotta alá, hogy Jim csak megrendezte saját halálát, hogy eltűnhessen a világ szeme elől - és a 86 éves apa mellett nyilatkozott öccse, Andy és húga, Ann is.
Morrison admirális, aki annak idején az amerikai hadiflotta legfiatalabb négycsillagos tábornoka, az Egyesült Államok vietnami katonai beavatkozásához ürügyül szolgáló 1964-es tonkini incidens stratégiai tervezője volt, a könyvben „nagy örömmel” emlékszik vissza lázadó fiára, aki a 60-as években a háborúellenes erők és fiatal amerikai értelmiségiek egyik bálványa volt. Szüleihez való viszonyának legbeszédesebb tükre az Oedipus-komplexust tárgyaló The End című zenés költeménye, amelyet éveken át műsoron tartott és a koncerteken mindig újabb és újabb részekkel egészítette ki.
Az apa szerint Jim azért tagadta meg családját, azért terjesztette azt, hogy szülei meghaltak, mert nem akarta, hogy a családi háttere akadálya legyen pályafutásának. „Tudta, hogy nem a legjobb életcélnak tartottam a rock-zenét, de az is lehet, hogy megpróbált megvédeni minket” – mondta Stephen George Morrison.
Öccse, Andy azt az esetet idézte fel, amikor anyjukkal, a tavaly elhunyt Clarával 1967-ben elmentek a The Doors washingtoni koncertjére, és Jim nem volt hajlandó anyjával találkozni. Húga, Ann, ma úgy látja, hogy Jim „szerette a misztikumot, éppen ezért nem akart sehová sem tartozni”.
Jim Morrison síremléke a párizsi Pére-La-Chaise temetőben van, hosszú ideje már Párizs egyik leglátogatottabb látványosságának számít, annak ellenére, hogy hitelt érdemlően még senki sem bizonyította be, hogy a sírban valóban ő nyugszik. A család, amely a mai napig fizet a francia hatóságoknak a sírhely fenntartásáért, megtiszteltetésnek tekinti, hogy Morrison a temetőben olyan óriások közelébe kerülhetett, mint Oscar Wilde, Edith Piaf és Fryderyk Chopin.
Megszólal a Morrison-család
Jim Morrison halála „szerencsétlen véletlen” volt, de életére visszatekintve elmondható, hogy élvezetes volt – így vélekedik Stephen George Morrison nyugalmazott amerikai admirális, aki a The Doors együttes karizmatikus énekes-költőjének 35 évvel ezelőtt máig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála (vagy eltűnése) óta először adott interjút egy, a fiáról készült könyv számára.
Magyar Péter elmenne Tusványosra és vállalná a vitát „Don Hatvanpusztával”
Lehet, hogy csak egy év múlva derül ki, mibe került az országnak a „védett ár”
Orbán készül, pedig Havasi szerint nem túl érdekesek a Fidesz személyi kérdései, ha közben megszűnt a demokratikus jogállam
Orbán Viktor turistaosztályon érkezik haza a vébéről, Németországban fotózták le
Máté Gábor az őt ért karaktergyilkosságról: „A pert megnyertem, de a pénz dupláját költöttem pszichiáterre”
Álmaimban Amerika: ezekkel a válaszokkal lehetett telitalálatot elérni a focivébés tippjátékunkban
eduline.hu Ezeken a szakokon jóval több ponttal bejutni fizetősre, mint állami ösztöndíjasra
Lánczi Tamás felháborodott: szerinte zaklatás és terrorizálás, ha kérdést kap egy újságírótól
A Polgár-játszma vége – a nyugati sajtó első reakciói Magyar Péter kudarcáról
A kormányváltás óta szinte teljesen leállt az állami ingatlanok értékesítése
Megbírságolták a Szerencsejáték Zrt.-t, mert gond volt az ötös lottó sorsolásával
Economist: Fordulóponthoz érkezett az ukrajnai háború
Nyugati megfigyelők szerint derűlátásra adnak okot az ukrán harctéri sikerek.