Gizella és Szent István bábuja. Nagyalakos © hvg.hu

"A magyar alaptörvény tákolmány, nem alkotmány, ezért vissza kell térnünk a Szent István-i törvényekkel kezdődő jogfolytonossághoz" - jelentette ki Gyetvai György Gergely, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) budapesti elnöke október elején a Kossuth téri tüntetésen. Az ötlettel nincs egyedül: a napokban tervez úgymond alkotmányozó nemzetgyűlést a kormányellenes tüntetők vezéregyéniségei által alakított Magyar Nemzeti Bizottság 2006, merthogy szerintük itt az ideje helyreállítani a jogfolytonosságot az ezeréves alkotmánnyal.

"Anakronizmus jogfolytonosságot keresni Szent István alkotmányával" - vélekedik velük ellentétben Béli Gábor, a Pécsi Tudományegyetem magyar középkorral foglalkozó jogtörténésze. A kutató szerint a mai magyar alkotmányos rendnek és a hatályos törvényeknek nagyjából annyi közük van Szent Istvánhoz, mint a körülbelül 3800 éve élt mezopotámiai törvényalkotó Hammurápi rendeleteihez vagy a mózesi kőtáblákhoz, amelyek szintén tiltják egyebek mellett az emberölést.

Ha kimondottan alkotmánya nem volt is Szent Istvánnak - riposztoznak az ellenfelek -, törvényei és erkölcsi tanításokat tartalmazó intelmei azért fennmaradtak. Csakhogy azok sem igazán hozhatók összefüggésbe a mai értelemben vett alkotmánnyal, ami - a Kukorelli István által szerkesztett, Alkotmánytan című egyetemi tankönyv szerint - olyan alaptörvény, "amelyben az állam önmagát korlátozva biztosítja polgárai számára az alapvető jogokat, megszabja a hatalom gyakorlásának törvényes kereteit és szervezetét". A HVG által megkérdezett középkorászok szerint Szent István törvényei és intelmei nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek, így legfeljebb az első magyar király politikai testamentumának tekinthetők. Ehhez képest mellékkörülmény, hogy - Csók J. Lajos kutatásai szerint - a kánonjogban is jártas tudós német szerzetes, bizonyos hildesheimi Tancmar szerkesztette egybe István király törvényeit, s az uralkodó csak később szentesítette a rendeleteket.

Ezeknél is komolyabb aggályokat vet fel, hogy István törvényei - Béli szerint -, jóllehet a magyar nemzeti identitás meghatározó tényezői, valójában a formális jogegyenlőtlenséget vésték kőbe, mivel csupán a társadalom néhány százalékát védték. De még a fél évezreddel későbbi, manapság szintén sokat idézett Werbőczy-féle Hármaskönyv is csak a köznemesek számára deklarálta a bárókkal és a főpapokkal való jogegyenlőséget (például az országgyűlésen való megjelenés lehetőségét), a társadalom zöme továbbra is hathatós jogvédelem nélkül maradt.

Ennek ellenére Szent István úgymond alkotmány jellegű rendelkezéseiről mintegy száz éve folyik a vita, amelynek kialakulását Eckhart Ferenc jogtörténész, akadémikus már 1931-ben megjelent, Jog és alkotmánytörténet című tanulmányában taglalta. Szerinte Bölcs Leó 10. századi bizánci császárnak egy elejtett megjegyzése állhat a könnyelmű következtetések hátterében. Amikor ugyanis a császár középkori források szerint egy ízben azt találta mondani a magyarokra, hogy "szabad ez a nép!", abból egyes utókori elemzők azt értették, hogy a honfoglaló nép valamiféle nemzetgyűlésen maga intézte közügyeit. Eckhart messzemenően nem értett egyet ezekkel a vélekedésekkel, ahogyan azokkal sem, akik a korabeli sajtóban arról értekeztek, hogy "az Árpádok korában (...) a magyar nemzetgyűlés sokkal szélesebb, demokratikusabb alapokon nyugodott, mint akár Anglia, akár más nyugati állam országgyűlése".

A 20. század hajnalán korántsem számított ritkaságnak az efféle okoskodás, jócskán akadt olyan publicista, aki olyasmiket állított, mint hogy "a magyar nép jogfejlődése tökéletesebb minden más népénél", s e tökéletesség eredő oka az "a közjogibb irányú jogérzet", amelyet a magyarság "az őshazából hozott magával". Az ilyeneket hangoztatók ellen kelt ki Balogh Jenő jogász, 1913-1917 között igazságügyminiszter, azt hányva a szemükre, hogy "nemzetiszínűre mázolt tudományos kínai fallal" kerítik körbe a jogi tanulságot. Negyedszázaddal később, 1931-ben pedig Eckhart már szomorúan konstatálta, hogy "ennek a tudományos kínai falnak a felemelése tökéletesen sikerült". Olyannyira, hogy az 1930-as években - írja Eckhart - az ezeréves alkotmányra még a jogtörténészek és a közjogászok is "meglepő biztossággal és csalhatatlanul hivatkoznak". Nem véletlenül fogalmazott sarkosan 1938-as, Szent Istvánról írott kötetében a Gömbös-kormány kultuszminisztere, a történész Hóman Bálint: "Korunk valamennyi irányzata példaképét látja és eszményét keresi Szent István királyban, s hogy ezt megtalálja, gyakorta a maga képére formálja, új életre hívja a múltból már ismert egyik avagy másik eltorzult képmását: (...) a szabadságosztó és hagyományvédő alkotmányos király (...) alakját. Ezeket a ködös fantómokat mind szét kell kergetnünk."

Az állítólagos jogfolytonosságot persze korántsem ezerévnyi hátralépéssel kívánják megteremteni a ma ezt szorgalmazók. Az MVSZ szerint ugyanis a Szent István-i alkotmány hatálya csak 1944. március 19-én szűnt meg. Mint azt a HVG tudakozódására Patrubány Miklós MVSZ-elnök kifejtette: Magyarországot ekkor a német csapatok katonailag megszállták, őket pedig a szovjet Vörös Hadsereg követte, amely 1991-ig állomásozott a magyar határokon belül. Márpedig jogi szempontból - érvel Patrubány - katonailag megszállt ország nincs alkotmányozó helyzetben. Éppen ezért lenne fontos egy alkotmányozó nemzetgyűléssel helyreállítani az 1944 előtti íratlan, "történeti alkotmányt".

Feleslegesnek tartja ugyanezt Zlinszky János jogászprofesszor, aki szerint 1989-ben teljesen átírták és demokratikus viszonyokra hangszerelték az 1949-ben szovjet mintára elkészített alkotmányt. Igaz, hogy az azt elfogadó törvényhozás illegitim volt, de a volt alkotmánybíró úgy véli, hogy az utána következő öt, legitim módon megválasztott országgyűlés hallgatólagosan elfogadta a régi-új alkotmányt, s így abba ma már nem lehet belekötni.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa annyit azért fontosnak tart megjegyezni, hogy "igenis, van kapcsolat a mai, modern alkotmány és a Szent István-i törvények között". Értelmezése szerint Szent István mintegy elültette a modern jogegyenlőség csíráit azzal, hogy már ezer évvel ezelőtt minden fegyverviselő, szabad lakos részesült a hatalomból. Ráadásul a 15. századra kialakult a Szent Korona-tan, amely "egész Európa egyik legprogresszívebb jogi találmányaként" - leegyszerűsítve - azt tanította, hogy nem a király a hatalom forrása, hanem ellenkezőleg, az ország ruházza fel őt a hatalommal. Zlinszky szerint pedig ennek annyi jelentősége mindenképpen van, hogy Szent István törvényei minden bizonnyal hatottak - ha csak szellemükben is - a ma hatályos alkotmányt összeállítókra.

De van, aki úgy véli, az eredeti állapot mindenféle beavatkozás nélkül is helyreállt már. Darai Lajos Mihály, a Kodolányi János Főiskola filozófiatanára az interneten is közzétett tanulmányában azt fejtegeti, hogy két és fél éve, 2004. május 1-jén - az európai uniós csatlakozáskor - hatályát vesztette a Magyar Köztársaság alkotmánya, így automatikusan "feléled a történelmi alkotmányunk", s ma már kizárólag ez az ősi jog a hatályos.

A gond csak az, hogy nincs teljes egyetértés a tekintetben, milyen formában is létezik az úgynevezett történeti alkotmány. Néhányan írott alaptörvényről tudnak - Bencsik András, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője például több írásában is arra noszogatta a levéltárosokat, kerítsék már elő Szent István elkallódott alkotmányát -, ám a szakemberek a felesleges kutakodás helyett inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy nem csupán írott alkotmány létezik. Az angol jogrend például kizárólag az úgynevezett történeti alkotmányra támaszkodik (ahogyan Magyarországon sem létezett 1949-ig - leszámítva a tanácsköztársaság néhány viharos hónapját - írott alkotmány). Vagyis a király és a nemesek viszonyát a 13. század elején taglaló - a magyarországi Aranybullához hasonló - Magna Charta és más fontos törvények mellett az évszázadok során kialakult szokásjogból eredeztethető az angol alkotmányjog. Ezért megvan az az előnye (egyszersmind hátránya), hogy roppant rugalmas. Szakberkekben máig idézett példa, hogy 1940. május 22-én egy nap alatt sikerült egyszerű többséggel a parlament mindkét házán átverni a szükséghelyzet-védelmi törvényt, amely a háborús helyzetre való tekintettel kimondta, hogy az emberek "bocsássák őfelsége rendelkezésére személyüket, szolgálataikat és vagyonukat". Ezzel a történelemben példátlan gyorsasággal fosztottak meg egy egész nemzetet - alkotmányos keretek között - alapvető emberi jogaitól, és szolgáltatták ki egy személy önkényének. Más kérdés, hogy a király, VI. György tiszteletben tartotta a "láthatatlan alkotmányt", és nem élt vissza a hatalmával.

A magyarországi írott alkotmány gyökereit korántsem lehet egy évezrednyire visszavezetni. Halmai Gábor alkotmányjogász szerint legfeljebb az 1848. áprilisi törvényekkel való rokonság mutatható ki a mai alaptörvényben. A HVG által megkérdezett szakértők többsége szerint 158 évvel ezelőtt megszakadt a jogfolytonosság, és Deák Ferencék megteremtették a valódi jogegyenlőség alapjait azzal, hogy eltörölték a jobbágyságot és a nemesi kiváltságokat. Ezt azzal egészíti ki Lövétei István, az ELTE jogtörténésze, hogy magának az alkotmánynak a fogalma is modern, a nemzetállamok kialakulásához köthető gondolat. Éppen ezért jogtörténészek szerint Szent István törvényeivel kapcsolatban legfeljebb kulturális folytonosságról lehet beszélni, jogiról semmiképp sem.

IZSÁK NORBERT