Az országos sugárzású tévék gyerekműsoraival elvileg minden rendben. Annyit sugároznak, amennyit a médiatörvény vagy a műsorszolgáltatói szerződések előírnak. Az elvárásoknak azonban nem nehéz eleget tenni. A médiatörvényben ugyanis a gyermekműsorokra nincs gyártási kvóta meghatározva; csak annyi, hogy az összes műsoridőn belül a hazai gyártású, öt évnél nem régebbi független műveket hét százalékban kell sugározni. 

A szerződéses műsorszolgáltatók, esetünkben az RTL Klub és a TV2 a műsorszolgáltatói szerződésében külön vállalások szerepelnek a gyerekműsorokra, de csak azt köti ki, hogy hány percet kell sugározniuk. A TV2 például hetente legalább négyszáz percet vállalt (ebből 66 perc szól a 0 és 6 év közöttieknek, a 6 és 12 év közöttieknek 220 perc, míg a 12 éves kor fölöttieknek 114 perc), az RTL Klub évi 47450 perc gyerekműsor sugárzását vállalta az 1-es műsorsávban, vagyis reggel 6 és este fél 7 között, ami  egyébként heti 910 percet jelent. Az nincs lefektetve, hogy ezekből akár egy percet is hazai vagy saját gyártású produkcióként kellene legyártatnia. Az MTV-vel más a helyzet, rá a médiatörvény szabályozásán kívül saját műsorszolgáltatói szabályzata is érvényes, amely gondosan igyekszik körülírni, milyen környezetben sugározhatók gyerekműsorok, az azonban ott sem szerepel, hogy saját műsort kellene gyártania. 

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalások teljesítéséhez elegendő néhány rajzfilmet megvásárolni és levetíteni. Úgy fest, az MTV valamivel színesebb műsormixet kínál, mint kereskedelmi vetélytársai, amelyek inkább amerikai rajzfilmekre építenek, de a szombat délelőtti műsorsávból éppen a hazai fejlesztésű és gyártású gyerekprogramok hiányoznak legjobban.

Süsü a sárkány. Drága mulatság © MTV

A kereskedelmi csatornák - saját szempontjukból - kézenfekvő magyarázattal szolgálnak: a hétvége délelőtti gyereksávba azért nem feccölnek bele több pénzt, mert túl nagy befektetést kívánna, és kisszámú, gyönge vásárlóerejű nézőt érnének el vele. Az RTL Klubtól még azon a sajtóeseményen sem kaptunk ettől eltérő választ, amely egyébként nem szólt másról, mint hogy a csatornának nem csak a nézettsége, de imázsa is verhetetlen. Kolosi Péter programigazgató szerint túl kevesen nézik őket hétvégén délelőtt, és túl sokan kapcsolnak a lassan hatra gyarapodó gyerekcsatornákra, még akkor is, ha a két kereskedelmi tévé ezzel együtt is több gyereket talál meg. Az MTV nevében lapunknak nyilatkozó Sipos Pál ugyancsak arra hivatkozik, hogy egy újszerű, magazinkeretbe foglalt szombat délelőtti gyerekműsor elkészítésének féléves költsége 20 adással (vagyis a nyári szezon kimaradásával is) számolva több mint ötvenmillió forint. "A jelenlegi finanszírozási gyakorlatban ilyen költségkeret nem biztosítható az elvárható hat féléven keresztül" - tette hozzá az MTV kulturális főszerkesztője.

Az országos csatornák azt az érvet sem felejtik el megemlíteni, hogy a mai gyerekeket minden korábbinál nagyobb médiazaj veszi körül, ennyi vizuális inger között sokkal nehezebb lefoglalni őket. Ez kétségtelenül elfogadható érv, de nem kell teljesen bevenni. A lapunknak nyilatkozó Levente Péter például azzal érvel, ha gyorsabb a tempó, attól még nem kell szükségszerűen tovább gyorsítani. És a vizuális ingerek igénye is viszonylagos: a Menő manó című rajzfilmnél szegényesebb látványvilágú animációs filmet valószínűleg még Chaplin korában sem gyártottak, aztán valamiért mégis világsiker lett.

Vehetjük például a Szezám utca példáját, amely minden idők talán legsikeresebb oktató célú gyereksorozata, de nem is bízták a véletlenre: bár alapítványi pénzből készült, illetve pedagógusok, tévések, pszichológusok, reklámszakemberek együttműködésének páratlan eredménye volt, igencsak megküzdöttek azért, hogy ne bukjon meg a nézettségi versenyben. Folyamatosan tesztelték az egyes epizódokat, hogy kiderítsék, az alkalmazott struktúra valóban leköti-e a gyerekeket. A Szezám utca – amelynek sikerét Malcolm Gladwell Fordulópont című könyve is elemezni próbálja – az amerikai PBS közszolgálati csatornahálózaton bukkant fel először, de nem csak köztévék sugározzák. Idehaza most például a Minimax gyerekcsatorna adja. Bár az említett Gladwell-könyv jobbára a pszichológusok és reklámszakemberek munkájával, valamint a műsor felépítésével foglalkozik, azért jegyezzük meg: a Szezám utcában gyakorlatilag minden valamirevaló világsztár felbukkan. (A sokat emlegetett vizuális elvárásokat talán a hazai műsorok esetében is mérsékelnék a gyerekek, ha kedvenc sztárjaik közreműködésével készülnének.)

Az igényes látványvilág kidolgozása nagyon sok pénzbe kerül, és a gyerekek fejlődését követve csak hosszú távra érdemes tervezni, miközben egy-egy tévés formátum egyre hamarabb kifárad – állítja Sipos Pál. De nem is az a fő kérdés, hogy honnan ennyi pénz, hanem hogy mégis hogyan fessen egy modern, a gyerekek figyelmére érdemes műsor – magyarázza Sipos. „Konkrét elképzeléseink vannak új műsorokról, kidolgozott bábfigura-tervekkel, forgatókönyvekkel, interaktivitással és fontos pedagógiai, oktató-nevelő funkciókkal” – mondja a kulturális főszerkesztő, végezetül azt is hozzátéve, hogy a jelenlegi költségvetésből elindítani ezt nem tudják. „Azért egy gyerekeknek szóló új műsor éppen februárban indul el, ezt szombat délelőttönként vetítjük majd” – fejezi be Sipos.

Kósa Éva pszichológus szerint az emberi kapcsolatok sokszínűségét, az egymás iránti törődést ábrázoló filmek pozitív hatással vannak a néző gyerekekre. Ez éppen azoknak a hátrányos helyzetű gyerekeknek a beilleszkedési esélyein javíthat, akik csak az országos csatornákat érik el, ráadásul sokat tévéznek szüleik nélkül, és rengeteg feldolgozatlan információval maradnak egyedül. „Ezeket az időszakokat pozitív üzenetekkel is fel lehet tölteni, de nem elég hozzá a humor, meg egy-két jó ötlet. Ehhez minőség és jó szakemberek kellenek” – szögezi le Kósa Éva.

Bár elsősorban a közpénzen fenntartott MTV feladata a pedagógiai funkciót is ellátó programok készítése, sugárzása, ez a kereskedelmi csatonáktól is elvárható, hiszen őket nézik a legtöbben. Ezt már Antalóczy Tímea szociológus mondja a hvg.hu-nak, és azt is bevallja, nem híve a didaktikus tartalmaknak, annak viszont igen, hogy a különböző korosztályoknak szóló műsorokat különválasszák, és ezeket a szüleikkel együtt nézzék. A médiának nem szabadna a szülőkre bízni a tévézés szabályozását, mivel a szülő láthatóan éppen a tévének tulajdonít túl nagy jelentőséget.

Társadalomtudós szakemberek részvételével, sok teszteléssel készített saját gyártású műsorok kellenek; a globalizáció minden előnye ellenére vannak olyan nemzetspecifikus, csak az adott országra jellemző motívumok, amelyeket hiba lenne elhagyni – mondja a szociológus, példaként a Minimax csatornát említve, amely a szülők közös emlékeire bazírozva kezdte el ismételni a régről ismert magyar animációs filmeket. Túlzás lenne azt állítani, hogy most is ilyenek képezik a műsorfolyam gerincét, de a vetített rajzfilmek nemigen tartalmaznak erőszakos akciójeleneteket, egy részük pedig ismeretterjesztő célzatú.

Szó sincs arról tehát, hogy valamiféle képernyős Magor-mozgalomra van szükség, de mivel a magyarok különösen sokat tévéznek (napi átlagban négy órát), mégiscsak olyan műsorokat kellene sugározni, amelyek elé nem félünk leültetni a gyerekeket.