Ira, azaz düh. A VII. kerületi AKKU-ban. Tűz a múzeumban: Sugár János munkái a Platán Galériában. Mahaggony városának felemelkedése és pusztulása: Kurt Weill operája. Budapest-Berlin szalon a Kortárs Építészeti Központban. Rehab: a Szputnyik premierje. Bringásképek a Szódában. A Korai Öröm és az Óperentzia a Gödörben. Drum and bass-guru Debrecenben: John B. Roma és nem roma kulturális demonstráció a Gödörben a félelem és gyűlölet ellen.

Új törvény
Mahaggony városának felemelkedése és pusztulása
Kurt Weill operája a Tháliában

Az előadás műsorfüzete Weill szavait idézi 1930-ból: "A Mahagonny városának felemelkedése és bukása című opera, amelyet március 9-én mutattak be először a lipcsei Neues Theaterban, és az azt követő két hét alatt öt másik német színházban is színre vittek, 1927 nyara és 1929 karácsonya között született.(...)

Ahogyan már a címe is mutatja, az opera egy város történetéről szól, a keletkezéséről, az első kríziseiről, majd a fejlődésében beálló döntő fordulatról, a tündökléséről és a bukásáról. Két férfi és egy nő, autón menekülve a rendőrök elől, sivár partvidékre ér. Nem tudnak továbbmenni, mert lerobban az autó. Mögöttük a rendőrök, előttük a sivatag. Így hát elhatározzák, hogy ott maradnak, és várost alapítanak(...). A létrejövő paradicsomi városban, Mahagonnyban, nyugalmas és idilli az élet. A férfiak azonban nem sokáig elégednek meg ennyivel. Békétlenség támad. (...)

                             Egy másik előadás, ugyanaz a zene, ugyanaz a város

Egyszer csak tájfun közeleg a város felé, és egy rettenetes éjszakán, mialatt a férfiak a végükre várnak, egy Jimmy Mahonney nevezetű favágó kitalálja a város új törvényét. A törvény így szól: „Mindent szabad.” A tájfun elkerüli őket. A város megmenekül, de a mahagonnyak az új törvények szerint folytatják életüket. Az emberek igényei emelkednek – és velük együtt az árak is. Mert ugyan mindent szabad – de csak annak, aki meg tudja fizetni. Jimmy Mahonney a saját pénzének áldozata lesz. Mivel elfogy a pénze, halálra ítélik. Ez Mahagonny városának sorsdöntő órája. A drágulás elképesztő méreteket ölt, miközben a drágulás ellen és az aranykor fennmaradása mellett rendezett nagy tüntetés a 'paradicsomi város' végét jelzi.
 
Mahagonny városának krónikáját 'XX. századi zsánerképek' laza egymásutánjával mutatjuk be. A darab főszereplője a város, amely az emberek igényeiből születik és az emberek igényei miatt pusztul el.


február 21., 22.; Bp. Thália


Meg-megújulunk
Rehab
A SZPUTNYIK és az AKKU közös produkciója

Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor elnevezésű színházi csoprotosulás Bodó Viktor nevéhez köthető. Meg a legkülönbözőbb, felismerhető, újszerű
és izgalmas előadásaikhoz. A legújabbat, a Rehabot mutatják be most. A reneszánsz emberről, a reneszánsz habitusról. Mint írják:

"A Reneszánsz Év 2008 programsorozat utolsó résztvevői! A sereghajtók, akik az egyetemes reneszánsz összefoglalását vállalták magukra nem kevesebb, mint két órában. Az előadás a pedagógiai módszertan forradalmát valósítja meg, teszi mindezt a legmodernebb intermediális és interaktív eszközökkel.

Új projektünk belső hozadéka saját reneszánszunk (ahogy idősebb kollegák mondják: röneszánszunk), saját megújulásunk. A tél szorongatásából, az ünnepek alatt elzsírosodott szellemi restségből való kitöréshez nem kevesebbet használunk fel, mint az egész emberiség újjászületésének energiáját. A Szputnyik belefekszik az európai kultúra bölcsőjének emlékezetébe, és elmerül."


február 20., 23., 24., 25., Bp. AKKU

Két aranypánt

© MTI - Magyar Néprajzi Múzeum
„Mirajtunk két aranypánt van" - kulturális demonstráció a Gödörben
 
február 22., vasárnap 18.00-22.00 Gödör Klub (V. Erzsébet tér) 
 
Cigány és nem cigány művészek várják cigány és nem cigány barátaikat, azaz bárkit, vasárnap egy "kulturális demonstrációra". A gyűlölet, az erőszak, a félelem és a kirekesztés ellen.

Mottójuk Choli Daróczi József írótól való: „Két aranypánt van a homlokomon, az egyik a magyarság, a másik a cigányság. Egyikről sem kívánok lemondani, hiszen mindkettő az enyém."

Felhívásuk pedig így fogalmaz: "Megint bűnbakot keresnek. Megint jogot formálnak a befogadásra és kitaszításra. Most éppen a cigányok vannak a félig-élők és habzó szájúak, a magyarkodók és köd-evők műsorán. Elítéljük a diszkrimináció, kirekesztés, erőszak minden formáját! Nem akarunk félni! Elegünk van a már két hete tartó újabb cigányozásból, diszkriminatív gyűlölethullámból, amely az együttélést csak megnehezíti, hovatovább ellehetetleníti.

Azt kiabálják, hogy határolódjunk el! Ki határolódjon el és kitől? A roma melós, értelmiségi, munkanélküli vagy művész a bűnözőktől? Vagy a magyar a bűnözőktől? Vagy felosztjuk: a magyar a magyar bűnözőtől, a sváb a svábnak születettől, a roma a romák közé tartozótól és így tovább? Legyen külön közszolgálati rovat minden médiában, hogy az aktuális elhatárolódónak legyen hol elhatárolódni? Egyszerűbb megoldást javasolunk, Hazánk tisztességes polgárai határolódjanak el a bűnözőktől! Vagy ezt sem javasoljuk, mert el vagyunk határolódva alkalmi kiáltványok nélkül is. 

Élvezzük együtt a roma művészet alkotásait és együtt fejezzük ki azt a meggyőződésünket, hogy édes Hazánk szívébe fogad mindannyiunkat, hűséges polgárait, 'államalkotó tényezőit'.
 
Gyertek és együtt álljunk ki a diszkrimináció, az általánosítás és a kollektív bűnbakképzés ellen! Gyászoljuk az ártatlan áldozatokat! Reménykedünk a súlyosan sérült sportolók mielőbbi felgyógyulásában és további megérdemelt sportsikereket kívánunk nekik. 
 
Fellépők: Bangó Margit énekesnő, Molnár Ferenc "Caramel", Gáspár Laci, L.L. Junior, Nótár Mary, Stefano, Khamoro Cigány Tánc Együttes, Fekete Vonat, Karaván Família, Ternipe Együttes, Romano Drom Együttes, Etnorom Együttes, Amala Együttes, Puskás Péter énekes, Magyar Állami Népi Együttes, Csík zenekar, Szalóki Ágnes énekesnő.

További meghívott vendégek: Bíró András alternatív Nobel-díjas, Bródy János előadóművész, Hajós András előadóművész, Soma előadóművész, Kaltenbach Jenő volt országgyűlési kisebbségi biztos, Choli Daróczi József író, Kótai Mihály bokszoló.



Nem leányálom
Ágens társulat: Ira (düh)

"Hogyha nem hozod ki magadból, azt, ami benned lakozik, az, ami benned marad, tönkre fog téged tenni."                       
Tamás apostol apokrif evangéliuma

'A düh félrevezet, és függőséget okoz. Önpusztító effektusokkal él.  Aljas eszközökhöz nyúl, hogy igazolja magát. Uralkodik és pusztítani akar. A testetlen düh befelé pusztít, a testet öltött, kifelé.' - mondja előadásukról Ágens, aki a zenétől indult a színház felé, s úgy tűnik, megérkezett. Legalábbis a kritikák egy része erről árulkodik. Íme.


"Shakespeare-től keleti pszeudo-rituálékig megannyi elemből áll, szövetik össze az Ira anyaga. Dermesztő, erősen szexuális töltetű, mondén, mégis hideg képek provokálnak, s az éteri harmónia hangzása csitítja a kegyetlen jeleneteket. Az elmaszatolt lélek, az elmaszatolt én szikrázik fel a teljességet szimbolizáló, ám félkészen széjjelkent mandala-rajzolaton. (...) Ágens felkavar, felzaklat, ami a mában egyre nagyobb kihívásnak számít, ám neki többször sikerül."   Halász Tamás: Nem leányálom - kultura.hu
 
"De a düh elkövetkező közel egyórás „ünnepe" főként nem verbális módon nyer artikulációt, és sokkal egyetemesebb, spirituálisabb rétegekben fedi fel önmagunk és mások elleni agressziónk, ami a létért való küzdelem, önmagunk keresésének transzcendens és ugyanakkor nagyon is reális, földi része." VMR: A düh mindenkié - kulturpart.hu

február 21-22. AKKU

 

Bolondok templomhajója
Kis Varsó: Két darab

© Kis Varsó
A "Két darab" című kiállításon a Kis Varsó két, 2008-as projektje látható a Kiscelli Múzeum templomterében. A "Bolondok hajója" című film-projekt a Manifesta és az ACAX koprodukciójában, Erhardt Miklóssal közösen készült. A másik egy publikációs-projekt, amely az innen független kiadóval, a Kis Varsó archívumát használta fel, az apszisban látható.

A Kis Varsó két képzőművész − Gálik András és Havas Bálint − együttműködéseként jött létre a kilencvenes évek második felében, és ezen a kollektív alapon működik a mai napig. S mára - nem túlzás állítani - a magyar kortárs művészet nemzetközi sztárja.

Az innen egy független kiadó Budapesten. Elérhető technológiát alkalmaz a kifinomult igényesség elképzelései és elvei mentén. Zine-okat, képeslapokat, posztereket gyárt. Exkluzív anyagokat digitalizál és sokszorosít − számozott példányszámmal dolgozik.

A velük való együttműködés során a Kis Varsó közös koncepcióra épülő installáció tervét javasolta, amely a kiadvány tartalmát, az eredeti grafikák (rajzok, fotók) különféle méretű, fénymásolt kópiáit mutatja be a kiállítási térben.

 A Kis Varsó és Erhardt Miklós már korábban is dolgoztak együtt. (A hét műtárgya, a Monitor − a 2003-as Velencei Biennálé Magyar Pavilon-beli Kis Varsó munkához  kapcsolódóan). A "Bolondok hajója" szüzséje:

Egy észak-olasz kisvárosban, Rovereto-ban működő kis anarchista csoport elfoglal egy üresen álló épületet. Akciójuk kilakoltatással végződik. A történet feltárása helyszíni kutatómunkára épült és valós eseményt dolgozott fel. A házfoglalás algoritmusát vizsgálja, kisvárosi kontextusban, az újrajátszás drámai eszközével. Munkamódszerük: a kilakoltatás kapcsán keletkezett városi legenda kicsomagolása, a részletek megelevenítése, újraélése, a visszajátszás és az ismétlés. Az összefüggések szituáció-érzékeny rekonstrukciója egy fokról-fokra felépített csoportszituációban, egyszerű dramaturgiai eszközökkel.

febr.19-től márc. 29.-ig, Bp. Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum


Politikusi démonológia
Sugár János művei a Platán Galériában

© Platán
Tűz a múzeumban címmel nyílt kiállítás a Platánban, a Lengyel Kulturális Intézetben  Sugár János munkáiból. A kiállításon három mű szerepel. Íme.

A tíz legnépszerűbb magyar politikus démonai, 2007
installáció

Démonai, ha úgy vesszük, mindenkinek vannak, lehetnek. A mű címe egy nyelvi játék: az egyébként jellegtelen „népszerű magyar politikus“ jelzős szerkezet egy egyébként semleges kijelentésbe helyezve figyelem-felkeltő hatású, és inspirációs aktivitást vált ki egy egyébként minimalista mű.  A mű első berlini kiállítása (Ladaproject, 2007) után ez az első magyarországi bemutató.

elnézést, 2004
public art projekt

Legutoljára tavaly ősszel lehetett négy vidéki nagyvárosban találkozni a közlekedési táblákra emlékeztető, de tartalmukban élesen eltérő ELNÉZÉST-táblákkal. Ezekről a hvg.hu is megemlékezett: itt!

Tűz a múzeumban, 2009
terv

Tábortűz a Kiscelli Templomtér padlóján: a lehetőségekhez képest maximális méretű tűz, körülötte székek, fölötte perdig a tűz és a tér méretéhez megfelelő (gigantikus) füstelszívó és hővédő rendszer, ami a füstöt és a meleget csöveken keresztül kivezeti a szabadba. A nyitvatartási időben teremőrök, azon túl önként vállalkozók őrzik és táplálják a tüzet, nevük fel van tüntetve. 

ápr.10-ig, Bp. Platán Galéria

Városdialógusok
BudapestBerlinSzalon

© sxc.hu
A Kortárs Építészeti Központ  BudapestBerlinSzalon nevű sorozata 2008. októberében fogadta először vendégeit.Szervezői azért hívták életre, mert úgy látják: hiányoznak a Budapestet pártpolitikától függetlenül szeretők inspiráló és termékeny párbeszédére alkalmas közegei, helyszínei. A szalon azonban ennél többet szeretne: Budapest és Berlin fejlődési dinamikája köré szerveződve találni válaszokat a közös vagy egyéni problémákra és kérdésekre.

A két főváros társadalma és kultúrája közti párbeszédre építő eseménysorozat ez alkalommal a Bauhaus témája köré szerveződik. A mindkét országban jelentős mestereket és alkotásokat felsorakoztató művészeti és építészeti stílus kapcsán leginkább azzal foglalkozik: milyen tanulságokat hordoz a Bauhaus a ma embere számára?

A meghívott vendégek:Kapovits Réka építész, Molnár Farkas építész leánya, Molnár Éva, Kelle Antal artformer és Martinkó József építészetkritikus. A beszélgetést Kovács Dániel művészettörténész vezeti majd. A zenéért Katona Dániel felel, valamint a program része Silke Helmerdik berlini médiaművész munkájának bemutatása, illetve Moholy-Nagy filmek vetítése is.

febr.25., AKKU


Tekerj
Bringanaptár - bringás képek a Szódában

© Néprajzi Múzeum
A kerékpárkultúra virágzását éljük Magyarországon. Közelebbről Budapesten, de már ez sem teljesen igaz, a tekerés kultúrája lassan kiterjed az egész 93 ezer négyzetkilométerünkre.

A Néprajzi Múzeum 2009-es bringanaptárát közös élmények hoztak létre: a hétköznapi kerékpáros közlekedésben eltöltött évek, jó és rossz tapasztalatok, a városi bringás közlekedés, az élhető városi környezet melletti elkötelezettség, és persze a változtatás vágya. Kiindulópontnak a múzeum fotógyűjteményét választották, beállított műtermi és utcai fotókat a 20. század első feléből, életképeket és etnográfiai felvételeket a közelmúltból.

Ehhez illesztették az elmúlt években rendezett kiállításaik kerékpárral és kerékpározással kapcsolatos részleteit, majd gyűjteményükben található kerékpáros dísz- és ajándéktárgyak fotóit, végül saját turistaképeiket, városok és utcák kerékpáros jeleit és jelzéseit. Olyan képeket válogattak, amelyeken a kerékpár egyfelől hétköznapi közlekedési eszköz, másfelől a vizsgálat, a megfigyelés és az érdeklődés tárgya, a múlt romantikusnak tetsző jelenetei mellett a mai városi kultúra egy-egy szelete. Elterjedt, mindennapi és populáris. Egyszerűen csak bicaj: amivé szeretnénk, ha válna.

A képeket most a budapesti Szódában állították ki, ahol március 12-ig láthatók.


Gödörömködés
Korai Öröm, Óperentzia

A Korai Öröm zenekart nem kell bemutatni, lassan húsz éve nyomják a trance, ethno, rave, rock határvidékén. Vetítés és zenefolyam, kiterjedt keleti kapcsolódások, népzenei hatások, sámánisztikus hajlam, nagy adag irónia és komoly lendület. Stílus (a sajtó szerint): ambient, városi népzene, pszichedelikus etno, a kilencvenes évek folyamatzenéje, akció-zene. "A Korai Öröm sok nép és sok galaxis hangjait ötvözi össze zenéjében", "leírhatatlan bőségű, de garantált emészthetőségű zene". A zenekar szerint: világzene, vagy talán ethno-trance-tribal-metal 2005 után most újra, új, sorrenndben nyolcadik lemezük jön ki, ezt mutatják be a Gödörben.

                                                     Don't Stop The Beat

                                               A Korai Öröm európai turnéklipje

Az előjátszó, az Óperentzia üde jelenség: ősrégi szintik, progrock-reminiszcenciák, elektro behatások és egy remek énekesnő, Kindrusz Emese. Mindez Nyíregyházáról, a keleti végekről; bár a sound lehetne akár a berlini, londoni is, budapesti pedig nagyon is! Érdemes csekkolni őket, a közeljövő reménységei. Első albumuk anyagát játsszák.

                                                          Óperentzia

febr.21, Bp. Gödör



Maga a meghökkentés?
John B. (BetaRec., UK), Soft, Decide, Ohm, Ludmilla

© Betarecordings
John B. egykor klasszikus d'n'b producerként tengette életét, és Goldie stílusteremtő labeljéhez, a Metalheadzhez szerződve senki sem jósolta volna, hogy pár év múlva ily merészen fogja feszegetni az elektronikus tánczene kereteit.

Aztán mikor már megbízható d'n'b parti-headliner lett, alapított egy rakás saját labelt (Beta, Tangent, Chihuahua, Nu_Electro) és egy csapásra szakított a d'n'b ortodox felfogásával. Mára egy John B-buli egyet jelent a totális őrülettel: durva drum and bass alapok ölelkeznek a nyolcvanas évek szintipopjával, meleghimnuszaival, liquid funkkal és forró latin darabokkal, Marylin Manson bootlegekkel, és egyéb őrületekkel. John B. maga a meghökkentés.

febr.20., Debrecen, Klinika

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Az amerikai hadsereg 2019-ben eljutott oda, hogy kukázza a floppy lemezeket

Az amerikai hadsereg 2019-ben eljutott oda, hogy kukázza a floppy lemezeket

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

Karácsony Gergely kitette a kurd zászlót a Városházára

És akkor Karácsony mély sóhajjal belenézett a főváros kasszájába

És akkor Karácsony mély sóhajjal belenézett a főváros kasszájába

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Rejtélyes körülmények között meghalt egy ukrán kamionos Nagykanizsán

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Fülke: Orbánnak most a saját terveit kell lesöpörnie az asztalról

Mangalaci keményen próbálkozik, de lehet, hogy ez most kevés lesz

Mangalaci keményen próbálkozik, de lehet, hogy ez most kevés lesz