Magyar Fotográfusok Háza és Nessim Galéria, Budapest, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

A közös „hívó szó” a cím: Színügyek, amely mögött kereshetünk áthallásokat is, de nem járunk messze a szókapcsolat lényegétől akkor sem, ha szó szerint értjük: a fotós-képzőművész legújabb, a színek természetével foglalkozó vizsgálódásainak eredményeit tárja a közönség elé. Eperjesi Ágnestől megszokhattuk, hogy kivételes elméleti és technikai felkészültséggel rendelkező, folytonosan megújulni képes, ugyanakkor rendkívüli módon önazonos, következetes alkotó, így nem meglepő, ha a három tárlat mindegyike önmagában is megállná a helyét. Párhuzamos bemutatásuk azonban mindenképp szerencsés, hiszen a különböző megközelítésmódok egymást erősítik, az alkotó mondanivalójának mind mélyebb rétegeit tárják fel. Eperjesi legújabb műveit ugyanis a korábbiaknál erősebb analitikus hozzáállás jellemzi, ha úgy tetszik: a művészet és a tudomány határmezsgyéjén egyensúlyoz. Nem célja, hogy átfogó, a tudományos kritériumoknak megfelelő színtant írjon, hanem a saját tapasztalatai alapján osztja meg a nézőkkel a világ működésével, azon belül a színekkel kapcsolatos megfigyeléseit. Vizsgálódásai eredményéből olyan művek születnek, amelyek egyszerre hordoznak intellektuális és érzéki-esztétikai tartalmakat - ez is magyarázhatja sokrétű népszerűségüket. Túl ezen az alkotások a fotográfia és a festészet határterületén mozognak: alapvetően fotografikus eszközökkel létrehozottak, de a festészet, illetve a grafika felől közelítve is értelmezhetők.

Eperjesi Ágnes: Mindig lesz friss szennyes (részlet), 2009 Interaktív installáció © Műértő

Ezt támasztja alá a helyszínek sokfélesége is, amelyeknek méreteit tekintve legjelentősebb állomása a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház. A klasszikus, beporosodni látszó fehér falakat ezúttal rikítóan színes fotogramok, különböző módokon vetített videoinstallációk és rajzos ábrákat hordozó világító dobozok, tablók vették birtokba. Azért, hogy egy kvázitörténetet mondjanak el, egy háziasszony mosással kapcsolatos élményeit. Látszólag banális, egyszerű „alapigazságok” hangzanak el: nem mindegy, milyen színű ruhát mivel mosunk; nagy elővigyázatossággal kell szelektálni, nehogy bekövetkezzen a rémálom, például hogy kedvenc fehér pulcsink hirtelen enyhén vöröses árnyalatot kap…

Az egyik teremben egy mosógép áll; ajtaja mozgatásától függően a mosódob hol gyorsan, hol lassan körbe-körbe forgatja a falra vetített feliratot: „Mindig lesz friss szennyes”. A mosás aktusa folyamatosan visszatérő, a létfenntartáshoz szükséges, általános emberi élményként nyer hangsúlyos értelmet, és mint ilyen, alapja lehet a későbbi cselekedeteknek, tapasztalatoknak. Életünket színek között éljük, naponta új és új élményekre teszünk szert velük kapcsolatban: válogatjuk, rendezzük, értelmezzük őket - általában ösztönösen. A hétköznapi téma szerepeltetésével Eperjesi éppen erre utal, ugyanakkor művészként, egy galériában mutatva be mindezt, azt is érzékelteti, hogy a színek egyben a képzőművészet (és általában a képi gondolkodás) alapelemei. A „háziasszony mondanivalója” összemosódik a színelméleti alapok szemléltetésével, a mosógép forgódobja a színkört és a színkeverés folyamatát jeleníti meg. A mosógép a kiállításon kísérleti-demonstrációs eszköz lesz, amely a fényképezőgéppel, fotópapírral, világító dobozzal, videokamerával és számítógéppel együtt az optika törvényszerűségeit mutatja be.

Az installációkon kívül további „szemléltető eszközök” a keveredő színű ruhadarabokat megjelenítő piktogramok, amelyek nagyrészt különböző csomagolóanyagokról származó ábrák újrahasznosított változatai. Még a mosási balesetek kiküszöbölésére használatos színfogó kendő is új értelmet nyer a tárlaton: többek között azt a kérdéskört feszegeti, hol van a tiszta ruha színe és a szennyeződés határa.

Eperjesi képzeletbeli mosása során úgy tűnik, a XX. századi művészet két egymással általában nem találkozó irányvonala: a színek és formák esszenciáját kereső konstruktív indíttatás (az op-art és a konkrét művészet szemlélete) és a hétköznapi vizuális kultúra elemeit alkalmazó-újrateremtő pop-art hozzáállás talál közös nevezőre.

A Nessim Galéria kiállításán a színek analízise tudományosabb jelleget ölt. A tárlaton mechanikailag, a fotóoptika segítségével készült képek mellett olyan tárgylenyomatok, fotogrammok láthatók, amelyek a színek által nyerik el értelmüket. A kiindulópont itt is a hétköznapi, önmagukban érdektelen dolgok „újrahasznosítása”. A sokat látott jeleneteket ábrázoló fényképek új tartalmat kapnak, ha prizmán keresztül mutatjuk meg őket, a hétköznapi használati tárgyak színes nyomhagyásairól nem is beszélve. A fotogram technikájának alkalmazásával a fotópapírra helyezett konyhai eszközök, színes műanyag csövek, fóliák a felismerhetetlenségig feloldódnak a megvilágítás során létrejött színmódosulás következtében. Eredeti rendeltetésükön kívül tárgy mivoltukat is elvesztik, tisztán festői-grafikus elemekként a kép egészének szolgálatába állnak.

A székesfehérvári Szent István Király Múzeumban bemutatott interaktív fényinstalláción, illetve videoanimáción színes betűk vetítéséből összeolvasható szövegek láthatók. „A valóságot úgy jó szemlélni, ahogy van” - olvashatjuk. És hogy hogyan van? Az tőlünk, szemlélőktől is függ.

(Magyar Fotográfusok Háza, június 21-ig; Szent István Király Múzeum Székesfehérvár, szeptember 20-ig.)

Böröczfy Virág