A brit The Independent számol be a németországi aukcióról, amelyen egyenként 15 ezer euró körüli áron kerül majd kalapács alá a három akvarell. Adolf Hitler 1910-11-ben festette a képeket; a művészi értelemben nemigen értékelhető, giccsbe hajló ábrázolásokon templomok, vidéki udvarházak láthatók. A Fehér templom Wachauban című akvarell a szakértők szerint Hitler "főművének" nevezhető. A képek egy osztrák zsidó család gyűjteményében maradtak fenn; a család a századforduló körül tevékenykedő, ifjú bécsi alkotók munkáit gyűjtötte.

Hitler-képek elárverezése, birtoklása nem ellentmondásmentes sehol a világon. Nagy-Britanniában nemrégiben 21, főként az I. világháború idején, Belgiumban készült képet árvereztek el a náci diktátortól, de az árverést
Hitler-bajszot ragasztó, bekiabálva tiltakozó akciózók zavarták meg.  2001-ben Németországban pedig a széleskörű tiltakozás miatt visszavonni kényszerült egy árverőház a kalapács alá szánt Hitler-műveket. A washingtoni Center of Military History (Hadtörténeti központ) kollekciójában ugyanakkor számos Hitler-mű van. Igaz, ezeket a raktárban őrzik, kiállításon nem láthatók.

Adolf Hitler festménye Két sikertelen felvételi

Herbert Weidlert, a nürnbergi aukciósház vezetőjét idézi most a The Independent, aki szerint ezeket a képeket pénzes üzletemberek, nem pedig neonáci szkinhedek fogják megvenni. Weidlernek már lehetnek tapasztalatai, aukciósháza korábban két másik képet elárverezett már Hitler összesen 723 darab festményéből.

A képek láttán elég világos, miért nem lett az ifjú Hitlerből művész, felvételije a bécsi művészeti akadémiára miért volt két ízben is sikertelen. De osztrák művészettörténészek most felvetik: Adolf Hitler egész életében meg lehetett győződve művészi zsenijéről. A lap Birgit Schwarzra hivatkozik, aki mindezt ki is fejti egy könyvében. A Der Spiegelnek így foglalta össze elméletét: "Mindeddig alábecsültük annak hatását, hogy Hitler művészi zseninek képzelte magát. Pedig tettei efféle önértékeléstől vezéreltek voltak és egy zsenitudatú ember túlfűtött egójáról árulkodnak."

Felidézi Ranuncio Bandinelli olasz művészettörténészt, aki 1938-ban azt a feladatot kapta, hogy  a német diktátort  olaszországi látogatásán múzeumokban, galériákban kalauzolja. Bandinelli emlékezése szerint Hitler órákig tanulmányozott  lenyűgözve műveket, s műalkotásokról áradozott, olyannyira, hogy ez némileg már vendéglátóját, Benito Mussolinit is zavarta.

Schwarz szerint Hitlert a bécsi elutasítások csak erősítették abban, hogy meg nem értett zseniként gondoljon önmagára. A művészettörténész szerint azonban nem ez volt az oka annak, hogy - amint ez közismert - Hitler megalomán építészeti koncepciókban élte ki magát.  Bécsi időszaka után Adolf Hitler Münchenbe ment, s itt terveket rajzolt egy új városi operaház tervpályázatára. Jóllehet a terveit végül nem nyújtotta be, de - ahogy Schwarz fogalmazott a Der Spiegelnek - "az lett a meggyőződdése, hogy a kor nagy építészeivel egyenrangút képes alkotni".