szerző:
hvg.hu

A 80-as évek legnagyobb rezsimellenes romániai munkáslázadásáról nyílik dokumentumkiállítás a Securitate, a volt román titkosszolgálat irattárának anyagából kedden Budapesten, a Román Kulturális Intézetben Az 1511-es bevetés - Brassó, 1987. november 15. címmel.

Brindusa Armanca, a Román Kulturális Intézet igazgatója elmondta: a Securitate Irattárát Kutató Nemzeti Tanács munkájának eredményeként 25 darab 80 x 120 centiméteres tablón mutatják be a brassói munkáslázadás történetét. Emellett egy plazmatévén rövid dokumentumfilm is pereg majd az akkori eseményekről.
 
A tablókon az érdeklődő időrendi sorrendben követheti végig az eseményeket fotókon, dokumentumokon keresztül, így a fölkelés résztvevőinek meghurcolását, a kihallgatásokat - amelyek több mint 300 embert érintettek - rögzítő jegyzőkönyveket, azokat az iratokat, amelyekből kiderül, hogy 61 embert kényszerlakhelyre száműztek, de vannak lehallgatási jegyzőkönyvek és olyan tárgyak , mint a lehallgatóberendezés, a teleobjektíves fényképezőgép, a gumibot és más vallatóeszközök.
  
A kiállítás középpontjában egy nagy vasszekrény áll, benne 25-30 fémfiókkal, azok tele a megfigyeltek kartotékaival. A brassói 1987. november 15. Egyesület kölcsönadott két olyan, most először kiállított amatőr felvételt is, amely a tüntető tömeget mutatja Brassó utcáin. 
 
A Magyar Televízió korabeli híradók leírt változatát, a Magyar Rádió pedig az 1987-es brassói munkásfelkelésről a Kossuth Rádióban elhangzott hírek másolatát adta a tárlatra. A 2010. január 15-ig nyitva tartó kiállítás megnyitóján jelen lesz Florin Postolachi, az egyesület elnöke, parlamenti képviselő, továbbá Silviu Moldovan, a Securitate irattára kutatórészlegének vezetője és két kutatója, valamint a munkáslázadás két résztvevője is, hogy látogatói kérdésekre válaszoljon.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A világ leggazdagabb 26 emberének vagyona annyi, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak

A világ leggazdagabb 26 emberének vagyona annyi, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak

Állandó fájdalommal él az izomsorvadásos kislány, a család még reménykedik

Állandó fájdalommal él az izomsorvadásos kislány, a család még reménykedik

Az Európai Bizottság megvétozza a Siemens és az Alstom vasúti üzletágának egyesülését

Az Európai Bizottság megvétozza a Siemens és az Alstom vasúti üzletágának egyesülését

50-70 oktatót küldenek el az ELTE két karáról

50-70 oktatót küldenek el az ELTE két karáról

A hármasok és a nyolcasok futottak be a hatos lottón

A hármasok és a nyolcasok futottak be a hatos lottón

Két nappal autóbalesete után már biztonsági öv nélkül vezetett az angol királynő férje

Két nappal autóbalesete után már biztonsági öv nélkül vezetett az angol királynő férje