Dívák kora: Norma tündöklése

Vincenzo Bellini: Norma
Norma szerepében: Edita Gruberova
november 16., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Edita Gruberova pódiumra lépése első percétől egyéniség volt és marad. Nemcsak egyéniség, de igazi díva is, ha ezen azt értjük, hogy alázatos a munkában, a felkészülésben, és tartása van a pódiumon. Legutóbb 2006 őszén járt Budapesten, a Művészetek Palotájában, akkor a Roberto Devreux című Donizetti-operában I. Erzsébet királynőt alakította. Gruberova repertoárja elsősorban a belcanto operákon alapul. Ám felidézhetjük szereplistájáról az Ariadne Naxosban című Richard Strauss-opera elementáris Zerbinettáját (máig énekli!) vagy aTraviata esendő Violettjét. Legutóbb Normaként lépett színre a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Bellini operája ízig-vérig belcanto mű, több rendhagyó momentummal. Hosszú tanulmányokban már elemezték, miként változott meg másfél évszázad alatt az ember fiziológiája, mi az oka, hogy a „multifunkcionális” énekesek (amilynek például az első Normák, Giulietta Grisi és Giudia Pasta voltak) helyett az egyes hangfajokon belül is specialisták uralják a mai operaszínpadokat.

Edita Gruberova © Művészetek Palotája

Gruberova más értelemben specialista. Specialista, mert gondosan ápolja hangszerét: a hangját. Specialista, mert énekesi alapeszközeit, például a fantasztikus hosszúságú levegőket, a szinte páratlan piano-technikát minden szerepében alkalmazza. Mégis minden alakban másként mutatkozik meg, és noha ő a díva, a partnereivel úgy működik együtt, hogy tekintettel van tulajdonságaikra. Az ő Normája a drámai kifejezést - ami Callas Normáját oly emlékezetessé tette - megtartja, de a művel adekvát belcanto technikával éri el az érzelmi-zenei csúcspontokat.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem alkalmas operaelőadások játszására. Ezúttal viszont a zenekar nem volt ideális helyen: Oliver von Dohnányi a jól hangzó Szlovák Filharmónia Zenekarát csekély temperamentummal, és még annál is kevesebb dinamikai érzékenységgel vezényelte. Dohnányi egykedvűsége és mesterkélt nyájassága lepergett a Nemzeti Énekkarról, amely kiválóan és Gruberova Normája iránti feltétlen odaadással dolgozott. Ismét bizonyosodott, hogy a repertoár sokfélesége hasznosan építi az együttest.

Carmen Oprisanu alakította Norma vetélytársnőjét, Adalgisát. A kulturált technikájú, Kolozsvárott született mezzo megbízható partnernek bizonyult. Gruberova az új szerepeit először koncertszerű előadásokon mutatja be, így esett ez a Normával is öt évvel ezelőtt. A baden-badeni Großes Festspielhaus előadásáról CD is készült, ezen már Aquiles Machado énekli Pollionét. Így megállapítható, hogy a venezuelai tenor sokat fejlődött az eltelt időszakban, de messze nincs a zeniten. (A Bayerische Staatsoperben készült DVD-n a szerepet Zoran Todorovich játssza Gruberova mellett.) Peter Mikulas Orovesóként, „hangszekrényként” jól funkcionált, de éppoly unalmas, fád fickónak mutatkozott élőben, mint amilyen azon a CD-n, amelyen a Kékszakállú herceget énekli.

Albert Mária,
Gramofon Zenekritikai Műhely