„Az intézet portásfülkéjéből telefonáltak, hogy egy levél van ott számomra. Leszaladok, de nem a portást találom ott, hanem az iktató vezetőjét (...) Kérem a levelet. Az illető keresi az asztalon, ahol egy pillanattal előbb még ott kellett legyen, de nem találja, azt mondja, hogy a portás a hibás, aki a postástól jogosulatlanul átvette a levelet, ahelyett, hogy az iktatóba küldte volna. Mindenesetre most a portásra kell várnom, nagyon sokáig. Végül megjön, magasságát és jámborságát tekintve egyaránt óriás. Nem tudja, hol a levél. Kétségbeesetten az igazgatónál akarok panaszt tenni, követelem, hogy szembesítsék a portást és a postást, és a portásnak kötelezettséget kell vállalnia, hogy többé nem vesz át levelet. Félig eszemet vesztve bolyongok folyosókon és lépcsőkön, hiába keresem az igazgatót.” A hivatalnokok által szinte az őrületbe kergetett főszereplő akár A kastély című regényébe is beleillene, ám a levelét hiába kereső illető maga Franz Kafka egyik 1916. októberi (rém)álmában. Minderről berlini szerelmének, Felicének másnap reggel írt leveléből szerezhetünk tudomást. Az abszurd jelenet ugyanakkor arra nézve is támpontokkal szolgál, hogy a szíve választottjával egyfajta távkapcsolatot folytató, Prágában élő író milyen szorongások közepette várta a választ az akkor már négy éve szinte naponta küldött üzeneteire.

Kafka és a berlini titkárnő viszonya több mint öt évig tartott, ám a kisebb-nagyobb hullámvölgyeket, mint például a kétszeri eljegyzés felbontását, valamint egy szerelmi háromszög megoldását – a néhány telefonbeszélgetés és a még kevesebb személyes találkozás kivételével – döntően levélpapíron intézték. E szenvedélyek lenyomata az a bő félezer, német nyelven fogalmazott levél, amely most először jelenik meg egy kötetben magyarul. Pontosabban csak a Kafka által írtak, mivel Felice írásai elkallódtak, vagy megsemmisítették őket. Ennek ellenére, mint a fenti idézetből is kitűnik, általuk nem csupán az 1924-ben, 40 évesen elhunyt író hétköznapjaiba, munkamániájába kaphatnak az olvasók betekintést, hanem jellemébe és szorongásos világlátásába is.

Franz Kafka

„Hogy én micsoda kedélyhullámzások rabja vagyok, Kisasszony! Idegességek zápora zuhog rám szakadatlanul. Akarok valamit, majd nyomban rá mást akarok” – tárta fel Felicének lelkivilágát az író röviddel az után, hogy 1912 augusztusában Prágában megismerkedett a 25 éves berlini hölggyel, aki az akkortájt publikálni kezdő író legjobb barátjának, a szintén irodalmár Max Brodnak volt családi ismerőse. Brod egyébként nem csak emiatt nevezetes szereplő az irodalomtörténetben: ő volt az, aki a tüdőbajban elhunyt Kafka végakaratával szembeszegülve nem égette el a kiadatlan műveket, így bizonyos értelemben neki köszönhetőek a virágirodalom olyan remekei, mint az 1925-ben megjelent A per vagy az 1926-ban kiadott A kastély című regények.

„Felice valójában médium ebben a történetben, személye bárkivel behelyettesíthető lenne” – elemzi a kapcsolatot a HVG kérdésére Rácz Péter, a levelek nagy részének fordítója. Az önbizalomhiányban szenvedő író a jelek szerint nem kívánta elmélyíteni a virtuális viszonyt. Bár 1913 nyarán – stílszerűen – levélben megkérte barátnője kezét, rögtön halálra is rémült a házasság eshetőségétől. A pozitív választ követően leveleinek hangvétele gyökeresen megváltozott, és elkezdte lebeszélni önmagáról a lányt, olyasmiket hangoztatva, hogy: „Tehát mégis vállalod a keresztet, Felice”, vagy „kolostorélet [vár rád], amelyet egy kelletlen, szomorú, hallgatag, elégedetlen és beteges ember oldalán kell leélned”. Sőt, Kafka még jövendőbeli apósának is oldalakon át ecsetelte a házasságra való alkalmatlanságát, kiemelve, hogy „semmi érzékem a családi együttléthez”.

„Kafkában erős idegenkedés élt a házasságtól, egyebek mellett azért, mert igen szigorú beosztás szerint élt, hivatali munkája után napi 6-8 órát szánt az írásra” – magyarázza Rácz. Ráadásul a menyasszony intellektuálisan korántsem volt egy szinten a művelt Kafkával, és nem bizonyult nyitottnak a szerző irodalmi szárnypróbálgatásaira sem. Az írót igen bántotta például, hogy a lány évekig ki sem nyitotta Szemlélődés című, kapcsolatuk elején megjelent és neki ajánlott elbeszélésgyűjteményét. Sőt, még neki kellett kiengesztelnie az irodalmi tevékenységét rossz szemmel néző Felicét: „ha a regénybeli emberek észreveszik, hogy féltékeny vagy, elfutnak előlem, épp hogy csak a ruhájuk csücskét fogom így is. (...) A regény én vagyok, a történeteim én vagyok, hol akadna itt akár egy tenyérnyi hely is, kérlek szépen, a féltékenységnek?” – írta például 1913 januárjában.

Bár a lány nem örült a múzsaszerepnek, az irodalomtörténet igen sokat köszönhet e kapcsolatnak. Az első levél megírása után két nappal, egyetlen éjszaka leforgása alatt írta meg például Kafka Az ítélet című, Felicének ajánlott elbeszélését, néhány hónappal később pedig talán leghíresebb művét, Az átváltozást. Kapcsolatuk korszakában kezdett el dolgozni többek között A per és Az elkallódott fiú című (az Egyesült Államokban bolyongó, tizenéves fiúról szóló, Amerika címen is megjelent) regényein, valamint A fegyencgyarmaton című nagy hatású elbeszélésén.

A perben az irodalomtörténészek szerint Felice Bauer alakja is felbukkan: Bürstner kisasszony (Fräulein Bürstner) karakterében, akit a szerző a kéziratban mindig F. B.-nek rövidített. Elias Canetti Nobel-díjas osztrák író A másik per című 1969-es könyvében a kafkai remekmű alapötletét is a Felice-kapcsolatnak tulajdonítja. Történt ugyanis, hogy e viszony mellett az író elkezdte párhuzamosan csapni a szelet a szintén titkárnőféle Grete Blochnak, szerelme barátnőjének, akit hónapokkal korábban berlini kedvese küldött hozzá aktuális elhidegülésük elsimítására. Grete azonban egy idő után átadta barátnőjének a neki írt szenvedélyes leveleket. A mit sem sejtő, Felicéhez látogatóba érkező Kafkának 1914 júliusában a berlini Askanischer Hof nevű szállodában az érintettek „ítélőszéke” előtt – akárcsak A per főhősének – kellett magyarázkodnia a levelek kitételei miatt, például hogy miért is viszolyog szerelme aranyfogaitól, vagy mit értett azon: „az eljegyzésem vagy a házasságom a legkevésbé sem befolyásolja kettőnk viszonyát, amely, legalábbis nekem, remek és nagyon fontos lehetőségeket kínál”.

Az „ítélet” a jegyesség felbontása volt. Fél évvel később mégis rendeződni látszott a kapcsolat, amit 1917 nyarán újabb eljegyzés, az év végén pedig a végleges szakítás követett, egyebek mellett az író akkortájt diagnosztizált tuberkulózisa miatt. Felice néhány évvel később férjhez ment, Amerikába vándorolt, és gyermekei születtek, a leveleket az 1960-as években adta el a New York-i Schocken könyvkiadónak. Gretével kapcsolatban pedig azóta kiderült, nem igaz az a híresztelés, hogy fiút szült Kafkától.

Az író utolsó hét évében több szerelmi barátságot is átélt, három esetben még a házasságkötéshez is közel került. Így A kastély című regény megírása körüli időkben, az 1920-as évek legelején a Bécsben élő Milena Jesenska cseh író- és újságírónővel (levelezésük jövőre jelenik meg magyarul). Utolsó szerelme, a vallásos zsidó Dora Diamant a haláláig ápolta a nagybeteg írót, majd kérésére – Max Broddal ellentétben – megsemmisítette a nála levő, Kafka által írt szövegeket, például számos naplórészletet.

SINDELYES DÓRA