Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Új lemez jelenik meg Jimi Hendrix eddig kiadatlan felvételeiből márciusban, csaknem negyven évvel a rocklegenda halála után.
A Valleys of Neptune címet viselő 60 perces album, amely március 9-én kerül forgalomba, tizenkét annak idején teljesen elkészült stúdiófelvételt tartalmaz - jelentette be közleményében a zenész egykori együttesének nevét viselő Experience Hendrix vállalat, amelynek élén a néhai gitáros testvére, Janie Hendrix áll. A felvételek az Electric Ladyland című lemez 1968 októberi kiadását követő két évben készültek, amíg Hendrix 1970-ben meg nem nyitotta saját, Electric Lady Studios elnevezésű zenei műhelyét. Az album producere Janie Hendrix, John McDermott és Eddie Kramer volt. A legendás rocksztár 27 esztendős korában, 1970 szeptemberében hunyt el.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.