A világhírű író, akinek Magyarországon legtöbb regénye megjelent, egy televíziós interjúban a leghatározottabban cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint politikai visszatérésre készül, és a jövő évben esedékes perui elnökválasztáson ismét jelöltként száll harcba. A korábban a szocializmus eszméiért lelkesedő, később azonban szelídebb, liberális nézetekre váltott 74 éves, jelenleg New Yorkban élő szerző 1990-ben már indult egy elnökválasztáson, akkor azonban alulmaradt az államfővé választott, de abban az időben szinte alig ismert Alberto Fujimorival szemben.MTI/ AP/ Seth WenigMélységes csalódottságát, keserű tapasztalatait Vargas Llosa a Hal a vízben című memoárkötetben írta meg. "Nem leszek politikus" - nyilatkozta most a Nobel-díjjal kitüntetett író, hozzáfűzve ugyanakkor, ez nem jelenti azt, hogy ne avatkozna be a politikai életbe. Szerinte ez ugyanis minden állampolgár kötelessége.
Vargas Llosa: „Nem leszek politikus”
Soha többé nem kíván visszatérni a politikai életbe az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, a perui Mario Vargas Llosa.
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
Magyar Péter: a volt főügyész politikai okokból minősítette át a telefon-ügyét rongálásból lopássá
„Életem első és utolsó interjúja a Karmelitában” – Magyar Péter a legnagyobb finn napilapnak adott interjút
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között az amerikai elnök
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta, „az újdonság erejével hatott rá” a tűzszünet híre.