Silvano Vinceti vette górcső alá Leonardo da Vinci egyik legvitatottabb festményén szereplő szempárt és Mona Lisa tekintete mögött észrevett egy kódot. “Szabad szemmel nem látható, feketével van a zöldesbarna alapra írva Mona Lisa jobb pupillájában az LV, ami egyértelműen Leonardo iniciáléja, de a bal pupillája ennél sokkal érdekesebb.” – meséli Vinceti, az olasz nemzeti kulturális örökség bizottságának elnöke.
Nem szembetűnő
null
A kutatások szerint a baloldalon a CE betűket lehet felismerni, de nehezen vehető ki a betűkombináció. Lehetséges, hogy inkább B és S szerepel a szemében, de bármelyik is a megfejtés, bizonyos, hogy az lesz a modell nevének kezdőbetűje. Azért érdekes mindkét verzió, mert eddig úgy vélték a művészettörténészek, hogy a modell Lisa Gherardini volt, egy firenzei kereskedő felesége. Vinceti szerint ez tévedés, mivel Leonardo Milánóban festette a képet. Bizonyítékként a kép hátulján szereplő évszámra utal: a 149-es számsor után kikopott a negyedik szám. Mégis egyértelmű, hogy az 1490-es években készült a mű, akkor pedig da Vinci Milánóban tartózkodott. Vinceti szerint a polihisztor a milánói herceg, Ludovico Sforza udvarának egyik udvarhölgyét kérte fel a modelljeként.
Dan Brown nagy sikerű Da Vinci kód című könyve szerint a Mona Lisa az Amon l’Isa anagrammája és egy ősi egyiptomi istenségre utal - írja a Guardian.
Beszél az utókor
null
“Leonardo da Vinci szeretett titokzatos kódokkal dolgozni, és üzenetet közvetíteni az utókor számára” – véli Vinceti, akinek egy francia művészettörténész 1960-as tanulmánya adta az ötletet Mona Lisa szemeiben található kódszámokkal kapcsolatban. “Tudatni akarta velünk modelljének személyazonosságát, ezért írta a jeleket a szemébe, amely az itáliai zseni szerint a lélek kapuja” – bizonygatja Vinceti, aki idén Michelangelo da Caravaggio eltűnt maradványait is azonosította.
További rejtélyes kódokat is felfedeztek a Mona Lisa festményen Vincetiék: “A háttérben jobboldalon a 72-es vagy L2-es kód vehető ki. Két szakértőnk is elmondta, hogy a jelek rögzítéséhez nagyon vékonyszálú ecsetre és nagyítóra volt szükség”. Nem lehetett tehát véletlen, hogy odakerültek.
A több mint ötszáz éves kép tehát továbbra is borzolja a kedélyeket és folyamatosan felkelti a figyelmet: egyesek mosolyát hazudtolják meg, mások azt állítják, nem is volt modellje a festőnek, hanem saját arcképét csempészte be nő vonásai mögé. Sőt, műszeres vizsgálattal arra is rájöttek, hogy a szemöldöke sem volt mindig csupasz, csupán az idő múlásával és a restaurátorok munkája révén kopott ki a szőrszálak ábrázolása.
