A kéziratos legendához képest a légiós történetben több a kérdőjel, ugyanis egy olyan legendáról van szó, amit Rejtő – igaz, sokszor ellentmondásosan – magáról is híresztelt. 1934-ben például így mesélt külföldi körútjairól:

„… ismét Marseille-be kerültem, ahol – ősz lévén – munka nélkül, éhesen, kimerülten csavarogtam. Az ilyen nóta vége ebben a városban csak egy lehet: légió! A Fort Saint-Jeanba kerültem, lenyírták a hajamat, rizst és feketekávét adtak, hogy valahogy tartsam magam, és megindultam egy ócska hatalmas hombárban, hatvanadmagammal Dakar felé. Keveset szenvedtem. A koszt elég jó, a bánásmód sem tűrhetetlen, ha valaki a vasfegyelmet betartja. Legfeljebb a klíma, az akklimatizáló gyakorlatok kínosak, hiszen teljes rüsztunggal hat-nyolc órán át kell menetelni naponta … Egy ezredorvos kitüntető jóvolta és egy megevett fél darab szappan segítségével rövid idő alatt szabadultam a légióból, és következett egy lázálomszerű vánszorgás félig ébren és félig halva Észak-Afrika felé. Trópusi lázam volt. Autócar tetején, a szörnyű napon, mint csomagfelvigyázó érkeztem meg Casablancába, Djebelben foszfátbányában dolgoztam és néhány hét múlva elértem Európát: kikötöttem Nizzában.”

Ha kíváncsi, hogy ehhez képest a muzeológus mit gondol a kérdésről, olvassa el az Urbanlegends.hu blogon.