2010-ben a brit lemezeladási lista százas rangsorában csupán három rockdal szerepelt - írta az Independent kedden a Music Week zenepiaci jelentése alapján. A százból 47 hip-hop/R&B stílusú, másik vezető műfaj a pop, 40 dallal. Tíz dance szám került még fel a vásárlók legkedveltebb zenéi közé tavaly. 

Úgy tűnik, leáldozott a rockerek csillaga, bár a Music Week szerkesztője - aki a brit listát is összeállítja - a ciklikusságot emeli ki: “Nem tudnak áttörni az új zenekarok. Az Arctic Monkeys óta nem volt egyetlen jelentős rockzenei áttörés sem, az adatok legalábbis ezt bizonyítják. A mai dalok egymás farkát csóválják” - véli Ben Cardew.

A tendencia még a laikus zenekedvelőknek is feltűnik: a legjátszottabb zeneszámok inkább sikeres üzleti vállakozások szórakoztató termékeinek tűnnek, mint l’art pour l’art, szívvel-lélekkel zenélésnek. A kiadók egymásra épülő, egymás hírnevét kihasználó produkciókkal nyomulnak, nem bízva a véletlenre a sikert. Az elmúlt években Thimbaland futatta a legtöbb duettet, Justin Thimberlake és Nelly Furtado sorozatosan feltűntek egymás klipjeiben, de a hangstúdióban sem volt külön fakkjuk: egy kottára készültek a produkciók.

Nem csoda, hogy a tavalyi listavezetők között kettő is van, melynél a kollegialitás dominál. Az élen például Rihanna végzett Eminemmel karöltve a Love the Way You Lie című nótával, mely okosan keveri a hip-hop és az R&B elemeit, fülbemászó egyveleget alkotva. A tüzes páros majdnem 815 ezer lemezt tudott eladni 2010-ben, de az ötödik helyen álló OMG is egy nyerő párossal tarol: az R&B táncoslábú énekese Usher és a Black Eyed Peace egomán rappere will.i.am fogott össze a biztos siker érdekében.  

Az első rockdal, ami nem is mai szerzemény - az 1981-es a Don’t Stop Believin a Journey-től-, az 25. helyre tudott csak felkúszni. A harminc éves sláger azért lett ilyen felkapott, mert a Glee című amerikai musical-sorozat előadói feldolgozták a dalt, a brit X-faktoros bemutató után pedig megnőtt az érdeklődés a régi verzió iránt is.

A nosztalgiára való rájátszás pedig 435 ezer lemez eladásával gazdagította a 70-es, 80-as évek zenekarát, amit a szigorú rockkedvelők inkább "tinglitanglinak" titulálnak, mint autentikus, hajrázásra alkalmas muzsikának.

A következő legkedveltebb rockdal csak a 84. helyig tudott eljutni, a Train Hey, Soul Sister című dala után pedig épphogy befért a száz közé: a 93. helyre jutott  Florence and the Machine’s Dog Days Are Over című szerzeménye.

A kereskedelmi forgalmat tekintve tehát gyengélkedik a rock and roll, de egy másik elemző szerint ez korántsem jelenti azt, hogy keresztet kellene vetni rá. Nick Hasted prózaibb okokra vezeti vissza a több mint félévszázados zenei stílus alkonyát:  „A rock halálát már szinte a születése pillanatában megjósolták. A nyolcvanas évek elején például mindenki azt hitte, hogy a szintipop duók miatt a gitár a szemétdombra kerül.” A cikk szerzője az REM-mel példálózik, a csapat ugyanis újraélesztette a húros dallamokat tíz évvel az ezredforduló előtt.

Utánajártunk, miként vélekedik a kérdésről egy hazai rocker, akinek zenekarát valóban bedarálta az idő vasfoga, most pedig népszerű kereskedelmi rádiósként a teljes zenei palettát átlátja. Abaházi Csabát hosszú „rázós” loknijairól ismertük meg a Sing Sing frontembereként a rendszerváltás után, egyik 1990-es daluk pont ellentmond a felcímnek: „Életfogytig rock and roll”. 

„Pont az ellenkezőjét észlelem, épp hogy visszatérni látom a rockos vonalat, még a kereskedelmi rádiók is nyitottabbak a keményebb hangzásra, nem úgy, mint öt-tíz évvel ezelőtt” - mondta Abaházi. Azt azonban hozzáteszi: „Az is igaz, hogy a hardrockerek felszisszennek, ha valaki a Hooligansre azt mondja, hogy rockzene, pedig úgy gondolom, megfelelnek a stílus követelményeinek. A Sing Sing pont abba bukott bele a kilencvenes évek végén, hogy a siker útjára lépve próbáltunk lágyítani a dalainkon. A rajongótábor nem nyelte be a könnyedséget, az akkori Ámokfutós, technós műfajjal pedig nem tudtunk vetekedni.”  Abaházi szerint húsz éve még elképzelhetetlen volt, hogy a mainstream rádiók Tankcsapdát vagy Hooligans-t játszanak, manapság fel sem merül a dilemma.

A rocker mindig rocker marad?

classfm

Eleinte nagyrészt polgárpukkasztás, lázadás volt a célja a rock and rollnak, ezt a funkcióját mára elvesztette, főleg, ha azt vesszük, hogy manapság a vérbeáztatott Lady Gagát sem szükséges 16-os karikába zárni. „Ma rock and rollal nem lehet lázadni” – véli Abaházi. „A zenei rebelissek inkább az alternatív zenészek, akik nem szeretnének meghajolni a piac elvárásai előtt, a társadalommal illetve rendszerrel szemben pedig azok, akik politikai szövegekkel próbálnak hangot adni különvéleményüknek.” - teszi hozzá.

A kívánságműsorok házigazdájaként úgy véltük, fel tudja mérni, melyek a mai igények, de megcáfolta feltevésünket: „Ebből a műsorból képtelenség reprezentatív mintát készíteni. Egy nagyon speciális réteg, amelyik betelefonál, és az igényeik sem általánosíthatóak. De jönnek folyamatosan rockos kérések is” – meséli Abaházi, aki magánemberként még mindig igazi rockzene-rajongó, és ragaszkodik régi kedvenceihez: a Panthera, a Deep Purple és Adam Lambert jutott elsőként eszébe, amikor rákérdeztünk, mit hallgat. "Pedig ez utóbbi szakbarbárok szerint nem is rock."

A régiekhez való ragaszkodás a rockzene egyik ismertetőjele, a nosztalgiatényezőről számol be a rock halálhírét keltő cikk szerzője is. A rockkoncertek közönsége 40 év fölötti - mutat rá, ez pedig ugyancsak elöregedését és biztos végét mutatja. Ugyanez a statisztikai adat azonban rávezethet arra, hogy miért szerepelnek olyan gyengén a rockdalok az eladási listákon: lemezeket ugyanis főleg a trendi tinik vásárolnak, mások inkább alternatív módon jutnak hozzá napi daladagjukhoz: letöltik ezeket - akár illegális módon -, vagy a Youtube-on hallgatják, ingyenesen. Azt mondják, hogy akinek halálhírét keltik, örökéletű lesz. A rock and roll esetében is igaz lehet a mondás.