szerző:
MTI

Kezdődik a nyári szabadtéri színházi évad; új bemutatókkal, prózai és zenés színházi előadásokkal, koncertekkel, táncelőadásokkal várják a közönséget szeptember elejéig a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai.

A szabadtéri színházi évad programjait június elejétől szeptember elejéig látogathatja a közönség országszerte - hangzott el szövetség tagjainak nyári műsorát ismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Gedeon József ügyvezető elmondta: az 1997 óta működő szövetség kilenc tagja közül anyagi nehézségek miatt csupán hat - Budapesti Nyári Fesztivál, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház, Kőszegi Várszínház, Szegedi Szabadtéri Játékok, Szentendrei Teátrum - kerülhetett a minden évben megjelenő műsorfüzetbe, a Zalai Nyári Játékok programja pedig bizonytalanná vált.

A szövetség tagjai tavaly több mint 40 bemutatót, 470 előadást tartottak, amelyet 250 ezer néző látott. Idén a lehetőségek mindenképpen szerényebbek, ugyanis átlagosan 20 százalékkal kisebb összegből gazdálkodhatnak a színházak, így néhány programot el kellett hagyni. Gyulai Várszínház július 1. és augusztus 14 között szinte minden nap előadást tart. A július 7-től július 17-ig tartó nemzetközi Shakespeare-fesztiválra két új bemutatóval készülnek: a Troilus és Cressidát Horváth Csaba, A vihar című darabból készült Miranda című előadást Oskaras Korsunovas rendezésében tűzik műsorra.

Horányi László, az Esztergomi Várszínház művészeti vezetője elmondta: "túlélőévaddal" várják a közönséget, miután az állami és a városi támogatás megszűnt és a várszínházat tavasszal törölték a szabadtéri színházak támogatását biztosító V. kategóriából. A várszínházat a jelek szerint a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Játékszíni Társaság segítségével sikerül megmenteni, mivel az esztergomi várhegy a múzeumhoz tartozik. A színház a 21. évadját kezdi július 1-jén, a "miniévad" programsorozata augusztus 7-ig tart; színházi előadásokkal, gyerekdarabokkal, bábtáborral várják a közönséget.

Mátyás Irén, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis igazgatója arról beszélt, hogy előadásaikat megtartják, a kérdés csak az, tud-e róluk majd valaki. Mint elmondta, mivel a fesztivált a VI. kategóriába sorolták, még nem tudja, mekkora összegből gazdálkodhatnak. Zsámbékon június közepétől szeptember végéig kilenc új előadást hoznak létre, továbbá három előző évi darabot játszanak. Máté Gábor, Mohácsi János és Horváth Csaba mellett sok fiatal rendező dolgozik a városban az idén; a műsorból Székely János Caligula helytartója című művének bemutatóját, valamint a nyitó darabot, a nemzetközi koprodukcióban készülő Botho Strauss Meggyalázás című művéből készülő produkciót emelte ki az igazgató.

Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház igazgatója is szűkebb lehetőségekről számolt be, azonban 23. alkalommal is megrendezik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját: kilenc nap alatt 18 társulat mintegy 40 előadással mutatkozik be, szinte minden határon túli kőszínház képviselteti magát a rendezvényen. A Kisvárdai Várszínház nyári programja másfél hónapra szűkül, az igazgató A krónikás című rockoperát emelte ki a műsorból.

Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója a 30. évad programját ismertetve arról számolt be, hogy  a vár felújítása miatt az idén nem a fellegvár, hanem a Jurisics téri közösségi ház és annak udvara az események helyszíne. A műsorból a Bohumil Hrabal műve nyomán készült Sörgyári Capriccio bemutatóját emelte ki, és bemutatnak darabot a szombathelyi bábszínházzal közösen Csillagvitéz címmel, a Hoppart társulattal pedig Novák Eszter rendezésében Hajrá Háry! címmel.

Kolti Helga, a Szentendrei Teátrum igazgatója elmondta: a Duna-parti városban július 8-án kezdődik a programsorozat, amely augusztus 28-án zárul; 22 színházi előadás, számos koncert és gyermekprogram várja a látogatókat. Az igazgató szintén saját produkciójukra, Pozsgai Zsolt A gyermekkirály című, 1064-ben játszódó történelmi darab augusztus 5-i ősbemutatójára hívta fel a figyelmet.

Kesselyák Gergely, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti vezetője kiemelte, hogy az idén 80 éves rendezvényt különleges produkcióval ünneplik: Vidnyánszky Attila rendezésében, bemutatják Az ember tragédiája látványos előadását. Szintén premier Lehár Ferenc Víg özvegy című darabja Kozma Péter rendezésében, musicalként a Valahol Európában című darabot Béres Attila állítja színpadra.

A Budapesti Nyári Fesztivál programja már elindult; Bán Teodóra ügyvezető igazgató arról számolt be, hogy a Városmajori Szabadtéri Színház a színházi szemlének ad helyszínt mintegy 50 előadással. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon többek között a debreceni színház Vidnyánszky Attila által rendezett Háry János előadását, valamint a kecskeméti színház Nyomorultak című produkcióját láthatja a közönség. Az előadásokra színházi hajójárattal is érkezhetnek a nézők.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó

Perverz érzés bámulni a világ legfélelmetesebb erdőirtó munkagépeit – videó

Egy képlet, amely megmutatja, miért viselkednek annyira rettenetesen bután az emberek

Egy képlet, amely megmutatja, miért viselkednek annyira rettenetesen bután az emberek

Több mint 2000 dolgozóját küldi el a német Commerzbank

Több mint 2000 dolgozóját küldi el a német Commerzbank

Magyarországon is debütál a kerekesszékes és a műlábas Barbie

Magyarországon is debütál a kerekesszékes és a műlábas Barbie

Magyarázza a MÁV, miért maradt ki négy vonata is egyetlen napon

Magyarázza a MÁV, miért maradt ki négy vonata is egyetlen napon