Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Dörner György Új Színházzal kapcsolatos pályázatában egy húsz éve megszűnt színházzal kívánt együttműködni – írja a Stop.hu a Kanadai Magyar Hírlap alapján. A kanadai magyar nyelvű újság idézi Dörner pályázatának kanadai magyarok számára érdekes részét.
"Együttműködést kívánunk kialakítani a tengerentúlon is, elsősorban a Kanadai Magyar Színházzal és a Kanadai Magyar Televízióval, amely ugyan torontói székhelyű, de szerte Kanadában a magyarságnak közvetíti az értékeket" – idézi a Kanadai Magyar Hírlap az Új Színház frissen kinevezett igazgatójának nyilvánosságra került pályázatát.
A magyar nyelvű kanadai lap szerint a pályázat szépséghibái a következők: "a torontói Kanadai Magyar Színházat Kertész Sándor holokauszt-túlélő alapította, 1987-ben Kosaras Vilmos (Pufi) vette át annak vezetését, aki egyben a Menora című magyar zsidóság lapjának főszerkesztője volt. A Kanadai Magyar Színház a kilencvenes években megszűnt, Pufi, a Kanadai Magyar Televízió producere pedig augusztusban meghalt".
"A KMTV heti adását Kosaras Mira (Pufi felesége) ugyan tovább viszi, azt viszont eléggé nehéz elképzelni, hogy pont a MIÉP-es antiszemita színházzal fog együttműködni. Tehát egy Magyarországon nyertes szélsőjobboldali pályázat szerzői egy csaknem két évtizede megszűnt színházzal kívánnak együttműködni, melyet egy holokauszt-túlélő alapított" – fejezi be a lap, melyet a Stop.hu idéz.
A Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázat alapján Dörner György színművészt nevezi ki Tarlós István a teátrum új vezetőjévé. Dörner Györggyel együtt pályázott Csurka István író dramaturg, aki az MTI-nek megerősítette, hogy intendánsként dolgozik majd az intézményben. A döntés ellen tiltakozott a hétvégén kilenc fővárosi színházigazgató, valamint hétfőn a Mazsihisz is, az EMIH, és hat budapesti díszpolgár is. Szombatra tüntetést is szerveznek.
Az Új Színház vezetőváltásával foglalkozó anyagainkat itt olvashatják el.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.