Nagy fegyverténynek számított, hogy néhány szűk esztendő – három-négyszázezer néző átmeneti elveszítése – után tavalyelőtt ismét 4,5 millió közelébe emelkedett a színházlátogatók száma Magyarországon. Ezt a rekordot sikerült újra beállítaniuk a teátrumoknak a tavalyi esztendőben – derül ki a kulturális tárca által a HVG rendelkezésére bocsátott legfrissebb színházi statisztikákból. Történt pedig mindez olyan körülmények között, hogy – mint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) színházaknak nyújtott állami támogatások ellenőrzéséről készített, 2010. decemberi jelentéséből kiderül – az intézményfenntartó önkormányzatok közel fele csökkentette a színházainak saját forrásból nyújtott támogatás összegét. És a folyamatnak még koránt sincs vége: a budapesti kulturális intézményeknek idén további kétmilliárd forintos támogatáscsökkenéssel kell szembenézniük, ami 10-15 százalékos érvágás a teátrumoknak. Ezt a veszteséget az sem tudja ellensúlyozni, hogy a társaságiadó-kedvezményekben bekövetkezett változások nyomán bővültek a színházak számára elérhető pénzügyi források.

 Már az eddigi nadrágszíjhúzások, megszorítások hatása sem múlt el nyomtalanul. Míg a 2009-es 4,5 milliós nézőszám 18 ezer előadásból „jött össze”, a látogatószám megőrzéséhez tavaly már ezerrel több előadás megrendezésére volt szükség. A relatív sikerhez az is kellett, hogy a legnagyobb látogatószámot produkáló társulatok egy részénél bekövetkező – némelyeknél a 10 százalékot is elérő csökkenést – a többiek ellensúlyozni tudják. 

 Az Operettszínház esetében például a hat évvel ezelőtti szintre, 347 ezerre csökkent a nézőszám. Igaz, ezzel az eredményével a Nagymező utcai társulat továbbra is „piacvezető”. Ellenkező előjelű változást mutatnak az Operaház adatai: az állami dalszínház – a felújítás miatt átmenetileg zárva tartó Erkel Színház ellenére – tavaly 20 ezerrel növelni tudta a nézőszámát, és ezzel a látogatottságát tekintve ismét feljött a második helyre. Az eredmény megtartása azonban igencsak kétséges, amit az is jelez, hogy operaházi művészek a közelmúltban nyílt levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Aggodalmuk szerint a kulturális kormányzat által 10 hónappal ezelőtt lefejezett – azóta átmeneti igazgatók által irányított – intézményben kialakult vezetői válság a produkciók színvonalára is kihathat. A korábban megszokott háromszáz előadás helyett idénre már csak 226-ot terveznek, és a műsorterv – mint a petíció aláírói fogalmaznak – szegényes, fantáziátlan. Kérdés, mit tud ezen a helyzeten változtatni a dalszínház kormánybiztosává a hét elején kinevezett, s ebbéli minőségében közvetlenül a miniszterelnöknek felelős Ókovács Szilveszter, akinek a megbízatása szintén csak átmeneti: a főigazgatói poszt betöltéséig, legfeljebb két évre szól.

 Azt, hogy egy határozott direktor mennyit számít, jól jelzi a Vígszínház esete: a körúti társulat – amelynek igazgatói székét 2009 elején foglalta el Eszenyi Enikő – a tavalyi 242 ezres nézőszámával a harmadik lett, leszorítva a dobogóról a Madách Színházat. Sőt ha a Vígszínház házi statisztikái – a nagy- és a házi színpad adatai – mellé odatennénk „leánya”, a Pesti Színház látogatottsági mutatószámait is, a 351 ezres nézőszámmal már az első helyen állna. És ez csak a múlt év. Idén tavasszal akadt ugyanis olyan hétvége, amikor több mint hatezren látogattak el a Víg különböző előadásaira. Ami azt látszik bizonyítani, hogy bejött az az új műsorterv, amelyben sajátos mixben vannak jelen a klasszikus és a kortárs darabok, és amit műfaji szempontból és az előadásmódokat tekintve is változatosság jellemez (komédiák és drámák, prózai és zenés előadások váltják egymást). Tavaly egyébként a Víg egyik produkciója már csak célfotóval maradt le az élről a legtöbb nézőt vonzó előadások kategóriájában: a Hegedűs a háztetőn lényegében ugyanannyi – közel 53 ezer – nézőt vonzott, mint az Operettszínház Rebecca – A Manderley-ház asszonya című előadása.

A korábbi években már-már bebetonozódottnak látszó nézői sikerlistával kapcsolatban általánosságban is megfigyelhető némi elmozdulás. Az évtized közepe óta szinte mindent vittek az Operettszínház, a Madách és a Vígszínház musicaljei. A Rómeó és Júlia, Az Operaház fantomja, a Macskák vagy A dzsungel könyve rendre hozta a telt házas előadásokat, még a gyengébb években is 50-70 ezer közötti nézőszámot produkálva. Ehhez képest tavaly némileg árnyaltabb lett a kép. A korábbi „örök elsőt”, az Operett Rómeóját például már csak kevesebb mint 30 ezren látták, ami azonban még így is elég volt a hetedik helyhez. (Ez sem bátortalanította el ugyanakkor a Vígszínház vezetőit, hogy idén tavasszal ők is színre vigyék – Varró Dániel fordításában, és már nem a zenére koncentrálva – Shakespeare szerelmi történetét.) 

 A korábbi sikerdarabok közül több legutóbb már az első tízbe sem tudott bekerülni. A Producereket például tavaly húszezernél is kevesebben látták, amit azzal magyaráztak a Madáchban, hogy új daraboknak is helyet kellett szorítani a repertoárban. A 2005 utáni ötéves összesített ranglistán még harmadik helyezett A Szépség és a Szörnyeteg (az Operett társulatának produkciója) tavaly már a 18 ezres nézőszámot sem érte el, ami mindössze a 26. helyhez volt elegendő. A Macskák az összesített lista negyedik helyéről csúszott le tavaly a 33.-ra. Sokat elárul ugyanakkor a színházi előadásokkal kapcsolatos tömegigényekről, hogy a sikerdarabok első húszas szériájában – Molnár Ferenc Játék a kastélyban (Vígszínház), illetve Frederick Stroppel Sors bolondjai (Madách) színművét leszámítva – továbbra is kizárólag musicalek és rockoperák szerepelnek. És persze a tavalyi adatok alapján továbbra is érvényes az összefüggés, hogy azok a darabok, amelyeket a szakma rangos díjakkal ismer el – például a pécsi POSZT keretében –, nézőszám szempontjából az alsó mezőnyben tanyáznak, jó, ha tízezren kíváncsiak rájuk.

Továbbra is nehéz ok-okozati összefüggést fellelni az állami támogatások mértéke és egy-egy teátrum „teljesítménye” között. Az ÁSZ-jelentés egyik leghangsúlyosabb megállapítása is erre vonatkozik: a számvevők szerint a „közpénzfelhasználás eredményességét és hatékonyságát hátráltatta, hogy nem kapcsolódott hozzá az elérni kívánt (...) célok meghatározása”, és hogy a támogatási elvekről nem készült jogszabály.

A színházak bevételei között (ez tavaly 46,5 milliárd forint volt) továbbra is az állami-önkormányzati támogatás a meghatározó. A pénzek közel kétharmada (mintegy 30 milliárd forint) érkezett a költségvetésből és pályázati pénzekből, miközben a jegyárbevétel nem érte el a 8 milliárdot. Az Előadó-művészeti Iroda adatai szerint tavaly 184 társulat részesült közvetlen költségvetési adományban, a kiutalt összeg (21 milliárd forint) több mint felét húsz intézmény kapta; a legtöbbet az Operaház (4,75 milliárd forint). A Nemzeti Színházhoz közel 1,6 milliárd folyt be, majd ezt követték a félmilliárd körüli támogatási összegek (utóbbi kedvezményezettje az Operett-, a Pesti Magyar, a Víg- a Madách, továbbá a győri és a miskolci Nemzeti Színház volt).

Bár a két éve – az MSZP, az SZDSZ és az MDF támogató voksai mellett több fideszes szavazattal – elfogadott előadó-művészeti törvény igyekezett a támogatási rendszerből kiszűrni a szubjektív elemeket, e szempontból visszalépést jelenthet, hogy az idén tavasszal módosított jogszabály szerint a jövőben egy, a humánerőforrás-miniszterhez közeli testület dönthet majd a színházak kategóriákba sorolásáról és állami pénzekhez juttatásáról. Normatív támogatást csak azok kaphatnak majd, amelyeket a miniszter nemzetinek vagy kiemelt előadó-művészeti szervezetnek nyilvánít, míg a többiek – így a színházi szféra többségét képviselő független társulatok – csak pályázati úton juthatnak forráshoz. A támogatások odaítélésénél jövőre már nemcsak a produkciók számítanak majd, hanem figyelembe veszik például a társulatok közösségépítő tevékenységét, együttműködését a helyi oktatási és művészeti szervezetekkel, illetve „a gyermek- és ifjúsági korosztály igényes színházra nevelésének gyakorlatát”. Utóbbi szempontok akár lényegesen is átrajzolhatják a színházak támogatását, még inkább eltávolítva azt a tényleges nézői igényektől.

DOBSZAY JÁNOS