Nanni Moretti lesz a cannes-i zsűrielnök

Nanni Moretti olasz színész, filmrendező lesz a májusi cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijének az elnöke a szervezők pénteki bejelentése szerint.

  • MTI MTI
Nanni Moretti lesz a cannes-i zsűrielnök

Az 58 éves művész nagy örömnek, megtiszteltetésnek és felelősségnek tartja, hogy ő vezetheti a rangos seregszemle versenyében szereplő nagyjátékfilmekről döntő zsűrit. Moretti szerint Franciaország "nagy figyelemmel és tisztelettel" bánik a filmekkel. 

Az olasz rendező korábban már hat filmjével is szerepelt Cannes-ban, tavaly a Van pápánk! című alkotását vetítették a francia fürdővárosban. Az 50. fesztiválon, 1997-ben tagja volt a zsűrinek. Mint fogalmazott, jó emlékeket őriz filmjeinek cannes-i vetítéseiről, csakúgy, mint a zsűriben végzett munkájáról. A fiú szobája című munkájával 2001-ben elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálmát. 

Idén május 16. és 27. között tartják a filmfesztivált, amely immár a 65. lesz. Moretti elődje a zsűri élén Robert De Niro volt tavaly. A fesztivált vezető Thierry Frémaux szerint itt volt az ideje, hogy ismét európai művész kerüljön a zsűri élére, az utóbbi négy évben ugyanis három amerikai alkotó - 2008-ban Sean Penn, 2010-ben Tim Burton, tavaly pedig De Niro - vezette a testületet.

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

Farokcsóválásból jeles – az új Superman-film kritikája

1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt Richard Donner filmjében? Bryan Singer és Zack Snyder bicskája beletört, most James Gunn a kutyakártyát is kijátssza, hátha neki sikerül a lehetetlen. Mozikban a 2025-ös Superman.