A képek energiahordozók, a zsákutca arra jó, hogy ki lehessen belőle keveredni, a macera pedig a legjobb öntisztulás. Záróra előtti tárlatvezetés feLugossy László képzőművésszel, aki „kedélyes szkeptikusként” határozza meg magát.
Performanszer, író, filmes, festő, zenész. Egyik alapítója a kortárs képzőművészetet új imputokkal megtöltő szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak. Innen nőtt ki - Wahorn Andrással, efZámbó Istvánnal, Bernáth(y) Sándorral - későbbi zenekaruk, a Bizottság. Pörgés, koncertek, happeningek a múltban, mostanában, ahogy mondja: inkább a nyugalom állandósága a jellemző. Tíz éve otthagyta korábbi inspiráló közegét, Szentendrét, Sárospatakra költözött, de látogatóként most is visszatér a régi városba. Az elmúlt időszakban megsűrűsödtek a kiállításai. Kezdődött a Bizottság történetét bemutató nagyszabású kultúrtörténeti retróval a Műcsarnokban, létrejött a MissionArtban az év elején bemutatott: Az úttörőnek kedve minimális című tárlat, majd ezzel párhuzamosan Debrecenben a MODEMben nyílt életmű kiállítása, a 7milliárd emberi agy, nagyjából, amely április 29-ig látható.
„Azért szimpatikus a MODEM-kiállítás elrendezése, mert nem a kronológia alapján halad, így a régi és az új alkotások összetalálkoztak. Azokat a korai dolgaimat válogattuk össze a 70-es évek végéről, 80-as évek elejéről, melyek ma is frissek, újszerűen hatnak, kapcsolódnak a közelmúltban készített munkáimhoz.” FeLugossy ezt mondja munkamódszeréről: „Belső kényszereket és szükségleteket naplószerűen rögzítek. Mindig van egy fontos, elsőbbséget élvező ügy, a többit ilyenkor félreteszem, aztán ha aktualitássá válik, újra előveszem. Belső képekből, hangokból, történetekből dolgozom.”
Értelmezhető-e egy életmű múzeumi keretek között? Mi olvasható ki az itt bemutatott festményekből, rajzokból, installációkból, filmekből, melyek az elmúlt évtizedek élethelyzeteinek a napi munka során keletkezett darabjai? „Számos olyan alkotásom van, amelyeket sosem fogok kiállítani. Ezt a debreceni kiállítást sem én akartam, de végül hagytam magam rábeszélni" - mondta a hvg.hu-nak.
Az pedig külön szerencse, ha egy ilyen hatalmas anyagot a pályatárs, a barát segít válogatni, rendezni. Szabó Attila képzőművész, a kiállítás kurátora egy régi legendát, a Vidéki hályogkovács történetét állította párhuzamba feLugossy munkásságával. A legenda szerint ez a hályogkovács ösztönösen, mindaddig biztos kézzel operált, míg fel nem ismerte saját képessége, ereje és lehetőségei határait. A keze ettől fogva megremegett. Ez a művész számára is érvényes kiindulópont, ehhez kapcsolódóan tagolódik öt nagy egységre a kiállítás. A 7 milliárd emberi agy, nagyjából annak bemutatására tesz kísérletet, milyen a minket körülvevő tágabb és szűkebb univerzum.
„Halálunalmas művészek halálunalmas művészetet kreálnak, amiket halálunalmas múzeumokban mutogatnak. Kérjük, a művészt ne ünnepeljék!
Gondoltam, kifutok a világból, s Kazincbarcikáig meg sem állok!" Ezek a nyitómondatok az első teremben, egyben a kiállítás mottói: hogy melyiket választjuk, s feLugossy mely szemüvegén keresztül nézzük az általa értelmezett világot, a saját döntés kérdése. Fotók, videók, installációk, filmek, dalok és írás. Egyik sem egyedi, múzeumba szánt darabok, hanem egy utazás részletei, melyet a művész naplószerűen rögzített napi rendszerességgel.
„Kecskeméten a Nagytemplom mellett laktunk gyerekkoromban. Állandóan hallottam a harangszót. Magam is ministráltam. Ez az emlék idéződik fel a prológusban”- meséli, és a videón ott látjuk magát a mestert, a szürreális jelenetet, amelyben három kézzel rángatja a harangot.
Innen egy kis kapun át vezet az út a "háztáji egységbe". Papírból kivágott háziállatok, tehén, csirke, tyúk népesítik be a termet. „Az ötvenes-hatvanas évek falusi hangulata bennem, a városi gyerekben nagyon erős volt.” Ott húzódik mögötte az elmúlt világ hangulata, meg az irónia, a groteszk. Állatainak emberi karakterük van, feLugossy így népesíti be mitikus baromfiudvarát.
A korai alkotások sokszor köszönnek vissza a későbbi művekben is, kijelölve a csomó- és metszéspontokat. „Leginkább a nyolcvanas évek, de a kilencvenes évek is metszéspontokkal volt teli. Van, hogy zsákutcába futok, a dolgok, amelyek erőteljesek voltak korábban, érdektelenné válnak idővel, s ekkor jön a zsákutcás érzet, de ki lehet belőle keveredni” - magyarázza feLugossy. Ilyen volt a nyolcvanas évek, a Bizottság fénykora, ami aztán a kilencvenes években háttérbe szorult, onnantól erőteljesebb lett a video, a film, az ezzel való kísérletezés. Ezek a zsákutcák menekülések, de egyúttal a megújulást is lehetővé teszik. Ezt jelzi a kiállítás következő egysége is, ahol videomunkákkal teli folyosó vezet át a kilencvenes évekbe.
A fotó, a kép, a film mindig fontos volt. feLugossy az induláskor fényképészetet tanult, a filmőrület gyerekkora óta kíséri. Rendez, készít és szerepel is. A 1992-ben készített legendás filmje, a Neoszarvasbika vagy Tarr Béla Sátántangója megmutatják az érzékeny rendezőt és színészt is. „Kreativitás, jelenlét, komplexitás, ezek miatt fontos a film. Nem a színészet, sokkal inkább a szuverén jelenlét izgatott ebben is” – mondja.
A mozgóképek után ismét az állóképek világába vezet a következő terem. Az önfeledt kísérletek színtere ez a rész: próbálkozás az anyaggal, az eszközzel, a formával. Belépünk a kórházzöld Váróterem feliratú térbe a jellegzetes felugossys arcok és fejek közé. „Mindig izgattak, néztem őket utazások közben, különböző helyszíneken" - mondja. A nagyvárosi lét ikonjaival szemben itt vannak a jól ismert arcnélküli arcok. Egyszerű ecsetvonások, elnagyolt fejek, távoli kultúrákat idézve.
A kiállítás vége felé szinte üres szoba fogadja a látogatót, ez a csend, a letisztultság tere. „Régen feszített, ha napokig semmi nem jutott eszembe, mára lecsillapodtam. A félelem is abból fakadt, hogy elfogyhatnak az ötletek, az új dolgok. Ma máshogy használom az energiáimat. A színpad hatalmas erőket emésztett fel, ma spórolósabban élek. A képek is energiahordozók, a saját energiámat teszem bele a képekbe, s mások alkotásait is úgy nézem, hogy abból új erőket meríthessek. Az öntisztulás a legjobb macera.”
A kezdet a vajdásokkal, a Bizottság, a közös happeningek különleges energiákat szabadítottak fel, de ma már más forrásból táplálkozik. „A valamikori csapatok szétszóródtak. Szirtes Jánossal még vannak közös munkáink, néha dolgozom a fiatal vajdásokkal, de ma már kevésbé izgat a közös alkotás. Az a korai exhibicionizmus szétfeszített, most visszavonultabban szeretek élni.”
Kevesebb lett a külső inger, több a belső lüktetés, az önmagára figyelés. „Szentendre kezdett beszűkíteni, már nem inspirált, visszafogott, lehúzott. Sokkal fontosabb lett az, ami belül zajlik, most ezekből merítkezem" - mondja. „Nem érdekel sem az anyagi, sem az erkölcsi siker. A művészetből csak egyvalami izgat: úgy részt venni benne, hogy valami születhessen belőle.”
(A debreceni MODEM-ben rendezett kiállítás április 29-ig látogatható. A zárás napján Finisszázs címmel 15 órától feLugossy László és Szabó Attila kurátor közösen tart búcsú-tárlatvezetést.)
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
