Robert Pattinson? Oh, igen. David Cronenberg? Aaah! Don DeLillo? Hűűha! Ráadásul: ők együtt?! Hurrá. A mától a mozikba kerülő Cosmopolis című film a szupercsapat munkája. Szerzője, Don DeLillo, az amerikai kortárs próza egyik vezéralakja. A rendező David Cronenberg, Kanada egyik rajongott kultfilmese. A főszereplő Robert Pattinson, korunk egyik legnagyobb szexiszimbóluma és romantikus férfisztárja, az Alkonyat-sorozat ünnepelt főhőse. Mit lehet ezen elrontani? Sok mindent.

A SZÉPFIÚ. Robert Thomas Pattinson 1986-ban született Londonban. Elsőként a Harry Potter – A tűz serlege című fimben figyelhettünk fel rá, már ha valami furcsa okból megnéztük. 2008-tól az Alkonyat-filmek révén ő a világ női pubertálóinak kollektív szíve vágya, a sebzett lelkű vámpír, aki emberlányt szeret.

details.com

„Komoly” színészettel Pattinson többször is megpróbálkozott: az Emlékezz rám és a Vizet az elefántnak azonban inkább csak a rajongóknak volt érdekes. A Szépfiú című Maupassant-adaptáció még a budapesti lakosságot is feltüzelheti, ugyanis itt forgatták, a Berlini Filmfesztivál közönsége azonban nem szerette.

A LÁTNOK. Don DeLillo 1936-ban született Bronxban. DeLillo Thomas Pynchon és Cormac McCarthy mellett valószínűleg a kortárs amerikai próza egyik legfontosabb képviselője. Magyarul a Fehér zaj, A Mérleg jegyében és A fenevad szabad című műveit olvashattuk eddig. DeLillo főművének az 1997-es Underworld című nagyregényét szokás nevezni, amelyben kísérletet tesz arra, hogy a főhős, Nich Shay életén keresztül bemutassa a 20. század Amerikáját. Műveiben a szétesés, az erőszak, az álműveltség és a felesleges információdömping, a fásultság és az örömtelenség a központi témák.

DeLillót is elkapta a 2003-as látnoki láz. Ekkor írta meg William Gibson a Pattern Recognition című művét (magyarul a borzalmas Trendvadászként fordították), amely pontosan megjövendölte a branduralom eljövetelét, és a videó- és képkultúra mindent elsöprő forradalmát. Margaret Atwood szintén 2003-ban jelentette meg a hátborzongató és humoros Oryx and Crake-et, amelyben az élelmiszerpiacok katasztrófája, a városkép kettéválása, az emberi rabszolgaság természetessé és a biotechnológia konfekcióvá válása derengenek fel, akkor még jóslatszerűen. DeLillo is 2003-ban jelentkezett a Cosmopolisszal, Kasszandraként összefoglalva a 2008-as világválságot, az iPadek és retrohullámok korát – és a globális felháborodást, az Occupy mozgalmakat is. Nem véletlen, hogy Cronenberg épp most nyúlt hozzá ehhez a könyvhöz.

Ha az olvasó a jelen jóskönyvét keresi, ajánljuk Gary Shteyngart Super Sad True Love Story című bestsellerét, amely egy disztópia keretein belül vígjátéki elemekkel mesél tragikus jövőnkről. Shteyngartot láthatóan a Facebook-mánia, az iPhone-függőség, a nonstop kommunikáció és a magánszféra lenullázása ihlette az írásra.)

A FENEGYEREK. David Cronenberg 1943-ben született Torontóban. A hazai közönség A légy vagy az ExistenZ kapcsán hallhatott róla elsősorban. A kultfilm-geekek Karambol főművét istenítik, vagy egy másik különleges könyvadaptációját. A Meztelen ebéd William S. Borroughs botrányregényének kevésbé botrányos filmes feldolgozása. A kritikusok a Cosmopolishoz hasonlóan langyosan fogadták, de később kult klasszikus lett.

Cronenbergről a legkényelmesebb tévénézők és letöltők pedig az Eastern Promises – Gyilkos ígéretek című kicsit-jobb-mint-közepes thriller, vagy az osztrák tévéfilmeket idéző Veszélyes vágy egyáltalán nem erotikus erotikus dráma kapcsán hallhattak. A kanadai mestert mindig a társadalmon kívül álló, a korukat megelőző gondolkodók érdeklik: a lázadók, akik meghallják a látnokok hívását, valamint a szexualitás árnyoldalai: lehetőleg csomagban. Pont ezen affinitásai miatt furcsa az elmúlt 10 év Cronenberg termését nézni: az egykori fenegyerek, aki egy lépéssel mindig a világ előtt járt, mára konzervatív, régi élményekből táplálkozó alkotóvá vált.

A "FELOLVASÓEST". A Cosmopolis a kamaradráma és a road movie között parkol félúton. Képzavar egy képzavaros filmről. Eric, a léha, zseniális milliárdos úgy dönt, hajat fog vágatni. Az, hogy ehhez át kell vágnia a New York-i dugón, ami testőrparancsnoka szerint Ericre nézve halálosan veszélyes, nem számít. A hosszú fehér limuzin elindul tehát az elégedetlenekkel, türelmetlenekkel, reménytelenekkel és a mindhárom kategóriát képviselő tüntetőkkel tömött utcákon.

Eric ül a csúcstechnológiával felszerelt autó hátsó ülésén, mint egy trónon, és színe elég járulnak a kivételezett halandók. Juliette Binoche, Samantha Morton, Jay Baruchel, Sarah Gadon és Matthieu Almaric asszisztálnak hősünk ámokfutásához és személyiségfejlődéséhez, vagy épp leépüléséhez. Az utóbbihoz nem is nagyon kell Ericnek a segítség: belefásulván a gazdagságba és hatalomba először felrázó élményeket keres, majd szép lassan rákap az önpusztításra.

Robert Pattinson, bármilyen keményen is dolgozzon vérprofi karakterszínészei gyűrűjében, egyszerűen nem meggyőző. A film irodalmi stílusgyakorlat, egy idézőjelbe tett kísérlet - gyakran vontatott, még gyakrabban didaktikus -, de egy jó főszereplő csodásan össze tudná fogni az egészet. A nagy masszából még a Veszélyes vágyból ismert Sarah Gadon légies alakja tűnik a leghelyénvalóbbnak: mivel ő egy költőt játszik, tőle elfogadható(bb), hogy a színészi feladat itt gyakorlatilag az egész Cosmoplis regény felolvasása volt.

Állítólag Colin Farrell kapta volna Eric szerepét, és ez jobb választás is lett volna. Farrell arca alkalmas arra, amire Pattinsoné nem: két órán keresztül érdekes tud lenni közeliben. A tinisztár sem rossz, de egyszerűen túl fiatal, túl éretlen ahhoz, hogy egy mindenen túl lévő, kiégett, velejéig cinikus zsenit el tudjon játszani. Vagy egyszerűen csak nem elég tehetséges.

Bang Media

Eric világa, ahogy a film maga, fokozatos szétesésre van tehát ítélve. Bár tökéletesen átlátja ezt világot, átvonulva a művészet, az információ-technológia, a filozófia, a biztonságtechnika, az egészség és a családi örökségek területein, tudván, hogy mindez csak és kizárólag a pénzről szól, végül mégis a kiszámíthatatlansággal kell szembenéznie. Eric figyelmen kívül hagyta az emberit, a tökéletlent, és ez lesz a veszte. A pénzpiacokat, a biztonsági rendszereket, a technológiát és az emberi testet magát is emberek hozták létre – hogyan is lehetne mindez tökéletes és rendszerbe illeszthető?