"Egyre hangosabb a popzene, ráadásul minden szám egyforma" - így foglalta össze a Reuters hírügynökség, illetve nyomán számos lap a Joan Serra mesterségesintelligencia-kutató által vezetett vizsgálat eredményét.

Joan Serra és munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy a nyugati könnyűzenében milyen állandó jellemzőket és milyen változásokat lehet kimutatni statisztikai módszerekkel - írja a Quart. Ehhez a Million Song Dataset nyilvánosan hozzáférhető adatait használták majdnem félmillió dalra vonatkozóan, és megvizsgálták a hangmagasság, a hangszín és a hangosság változásait.

Madonna koncert Németországban

AP / Markus Schreiber

A hangmagasságokról azt állapították meg, hogy van egy állandó jellemzőjük: egy-egy dal néhány hangot igen gyakran, másokat viszont jóval ritkábban használ fel (praktikusan az előbbiek a "dallam", utóbbiak a "díszítés" hangjai) - ráadásul ezek eloszlásának statisztikai jellemzői is állandóak maradtak a vizsgált időszakban, 1955 és 2010 között. Másfelől az egyes hangok közötti átmenetek, vagyis mind a dallamot kiadó lépések, mind az akkordváltások "egyszerűbbek" lettek. "Az egyik hangról a másikra való átmenetek egyre kevesebb lehetőséget használnak ki; egyre inkább kötöttek az útvonalak" - így foglalják össze a statisztikai elemzés tanulságát.

A hangszíneket tekintve is van egy állandó és egy változó jellemzője a popzenének. (Ott olyasmire kell gondolni, hogy más a hangszíne egy gitárnak és egy zongorának.) A vizsgált évtizedekben az egyes dalok nagyjából, átlagosan ugyanannyi, mégpedig viszonylag kevés hangszínváltást tartalmaztak. Nem az egyes dalokon belüli részek elkülönítésére használjuk a hangszíneket, hanem a különböző számok illetve műfajok megkülönböztetésére. Ha azonban azt nézzük, hogy az egyes korszakokban milyen változatosak a popzenében használt hangszínek, akkor azt találjuk, hogy ezek sokszínűsége 1965 óta folyamatosan csökkent - állapították meg a kutatók, akik egyenesen "a dalok hangzásának fokozódó homogenizálásáról" írnak. Azt is megállapították, persze nem először, hogy a hangosság valóban, tudományosan igazolható módon növekszik - régóta szokás "hangerőháborúról" beszélni.

A kutatók következtetése az, hogy a populáris zenére több szempontból is nagy fokú konvenciókövetés jellemző. Az elemzésből az is következik, hogy egy-egy számot nem attól gondolunk "újszerűnek", hogy a dallama olyan jelentősen különbözne a korábbiaktól (a dallamok statisztikai jellemzői ugyanis nagyjából állandóak), hanem attól, hogy a kornak megfelelő bonyolultságú, vagy inkább egyszerűségű akkordmenetek és az éppen divatos hangszínek bukkannak fel bennük.