Taylor Swift végre mindent elárult az új lemezéről
Megmutatta a lemezborítót, a számok címét, a megjelenési dátumot, a közreműködők listáját, és arról is beszélt, egyáltalán hogyan vette fel a dalokat a gigantikus turnéja ellenére.

Már több mint egymillió hallgatója van a semmiből előbukkant The Velvet Sundownnak. Ami ebben erősen elgondolkodtató, hogy ez nem egy létező zenekar, mesterséges intelligencia állítja elő a dalait. Annak hosszú múltja van, hogy a zenét a háttérben kreálják, ez azonban komoly szintlépés, így aki aktívan zenél, erősen aggódik a jövő miatt.
Ma harminc éve jelent meg a Common People, az a dal, amely után a Blur vagy Oasis kérdésre jobb körökben az a válasz, hogy a Pulp. Jarvis Cocker zenekarának slágere egy gyorsan jött, annál is gyorsabban ment, ám máig ható brit őrület himnusza, csajozásba bújtatott osztályőrület és ami még fontosabb: remek diszkósláger.
A legendás norvég szintipop trió, az A-ha három esélyt is kapott a popzeneiparban, és a terméke minden alkalommal jobb lett. Az együttes példája azt a közkeletű meggyőződést cáfolja, miszerint a kreatív produktumoknak teljesen kiforrott állapotban kell megjelenniük. Szerkesztett részlet Adam Alter bestsellerszerző Lendülj túl a holtponton! című könyvéből.
Élet és halál ura volt a szocialista lemezkiadásban Erdős Péter, de róla is sűrűn jelentettek. Nem is akárhogyan.
Nagyjátékfilmben is feldolgozták a tavalyi dokumentumfilm után az 1980-as évek végének zenei botrányát, a mások által felénekelt dalokra tátogó popduó, a Milli Vanilli történetét.
Dzsúdló arról is beszélt, nagyon izgalmas a mai magyar popzene, de hiányzik egy női előadó, aki legalább a Budapest Parkot megtöltené.
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-o
A Dívák & Ikonok című nagyszabású kiállítás érkezik Londonból Budapestre, melynek keretében több sztár jelmeze, ikonikus szettek, a dívákról készült archív felvételek lesznek láthatók. A koncepció szerint a tárlat azt is vizsgálja majd, hogy miként érvényesülnek a nők a férfiak uralta zenei és filmes világban.
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Madonna több mint popsztár. Amióta az 1980-as évek elején színre lépett, folyamatosan borzolja a kedélyeket, sorra dönti a tabukat, kísérletezik a legkülönfélébb műfajokkal és minden alkotásában megújul. Táncos, énekes, színész, zeneszerző, filmrendező, stílusikon, politikai és melegjogi aktivista, szókimondó feminista. Generációk ízlését és világlátását befolyásolta, nők millióinak tanította meg, hogyan vállalják fel a vágyaikat és a véleményüket. Mary Gabriel lebilincselő memoárjában korunk egyik, ha nem a legnagyobb női bálványának életútját mutatja be a detroiti évektől a szupersztárrá válásig. A könyvet különösen izgalmassá teszi, hogy a szerző Madonna karrierjét nem popzenei vákuumban ábrázolja. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából több részt is bemutatunk itt a hvg360-on.
Megjelent az eddigi legalaposabb és legterjedelmesebb Madonna-életrajz Madonna – Egy lázadó élet címmel. A HVG Könyvek által kiadott biográfiából szombattól több részt is közlünk.
A Presser Gáborral készített Titkaim és az Éjszakai üzenet a közös magyar zenei emlékezet része.
Az ausztrál Swiftposiumon az énekes hatását zeneipari, kulturális és közgazdasági szempontból is meg fogják vitatni.
A Talking Heads egyik csúcsműve jubileumát ünnepli.
Az utóbbi években özönlenek az emberek a koncertekre, különösen Krúbi és Azahriah generációja robbant be a magyar könnyűzenébe, őket egyáltalán nem érdekli az állami média, nem ismerik az öncenzúra kényszerét, arról énekelnek, amiről akarnak. Mit történik itt? És mi köze ennek a pandémiához?
Egy akkor még nem európai uniós kis ország mai miniszterelnök-helyettese tudományos szakdolgozatban állította 1991-ben, hogy Mick Jagger maga az ördög, egy 2003-ban még európai uniós ország mai királya viszont lovaggá ütötte. 1943. július 26-án született a popzenére talán a legnagyobb hatást gyakorló zenész, a Rolling Stones alapítója. Aki dédapaként is maga a rock and roll.
Elolvadtak a szívek Rick Astley fellépésén a nagy múltú brit fesztiválon.