A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Elhunyt 101 évesen szerdán Kurt Maeztig német rendező, a keletnémet filmművészet egyik legjelentősebb alakja.
Az idős művészt mecklenburg-előpomerániai házában érte a halál - erősítette meg a Leipziger Volkszeitung című lap értesülését Maetzig özvegye.
A rendező nevéhez a mai napig megindítónak tartott drámák fűződnek, ő készítette többek közt az Ehe im Schatten és A nyúl én vagyok című alkotásokat, de jelentős művei mellett propagandafilmekkel is foglalkozott. A híres DEFA filmcég alapítói között volt, tíz évig vezette a Babelsberg stúdió filmfőiskoláját. Ő volt a legidősebb tagja a berlini művészeti akadémiának.
Kurt Maetzig négyszer házasodott, három gyereke volt.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.