Pincehelyiségbe ereszkedünk, a pultos egy barlangász lámpával a fején tesz-vesz, így adja ki a 200 forintos sörünket is, hogy aztán nyugodtan ráfordulhasson a legfrissebb eladó Harley-k kínálatára a PC-jén. A fejünk felett halálfejes lufik, közénk hasít az abszurd, amikor mindehhez meggyújt egy füstölőt.

Így kúszik be a Kelet a Kertész utcai Tett-helyre. Kora este van, az elsők lehetünk aznap, így aggályok nélkül kérdezünk rá a szagokra. A válaszban sincs semmi kertelés: a cigifüst helyét az izzadság- és csatornaszag vette át, ezért kell a füstölő, és egy plusz trükk. "Néha spriccelek a levegőbe a spray-mből, hogy kicsit keveredjen."

Festékszaggal bekkelik ki a nyarat

Néhány utcával arrébb megengedünk magunknak még egy pincekocsmát, a Hársfa utcai Tarajos Gőtében kicsap a vasajtó alatt a festék és a hígító szaga, szipustrip-gyanús az antré, de végül kiderül, hogy valami prózaibb van a háttérben.

Ilyet csak kerthelyiségben

MTI / Marjai János

Az üzletvezető egy rumlis hátsó szobába visz minket, a plafon tele van az ottfelejtett esernyőkkel (frappáns dizájnelem), egy beugróban pedig készül a helye egy függőágynak némi műfűvel. Ezért van a markáns szag, amit bulinapokon itt is vad füstölőzéssel próbálnak tompítani.

A dohánytilalom és a nyári időszak együtt nagyjából 70 százalékos visszaesést hozott a kocsmának, ezért a meglehetősen pangó napokat felújításra használja a tulaj. Azt meséli, azért ilyenkor is mindennap felbukkan néhány szomjas arc, ha más nem, azok a "több év távlatából felbukkanó négerek", akik a hely elődjeként működő bárban jutottak anno kábítószerhez. "Ők ilyenkor nagyon idegesek, hogy nem kapnak, aztán továbbállnak."

Fülledtség, izzadság

A Vittulába érve aztán olyan érzésünk van, mintha egy munkások lakta brit kisváros aluljárójába érkeznénk, ahol bár nem vizelnek a falra, naponta folyik a sör. Háttérszagként keveredik a nedves homok és a bort nem látott borospince szaga a legolcsóbb WC-illatosítóéval, a pultos fiú pedig újabb titkokat árul el. Szerinte a dohánytilalom óta a fülledtség és az izzadság dominálja a teret.

Hasonlóan látja a pultos lány a Blaha sörözőben, aki szerint bár a dohánytilalom nem befolyásolta, az ország pénzügyi helyzete annál inkább lehúzta a forgalmat. Bár őt nem zavarta a cigarettafüst, most érzi, hogy felerősödnek helyette más szagok: az "emberszag és a piaszag".

A fentiekhez képest ad valami pluszt az egykor Szent Jupát név alatt futó Wichmann kocsmája, amit még 1987-ben nyitott meg a Kazinczy utcában a kilencszeres világbajnok kenus, Wichmann Tamás.

"Amikor hazamentem, mindig kint hagytam az előszobában a ruhámat, mert reggel olyan szag lett volna, mint egy házibuli után" – így emlékszik vissza a cigitilalom előtti időkre a Wichmann kocsmárosa, aki azért most sem kerget illúziókat. "Azért ez a fal eredetileg nem ennyire sárga, a letapadt nikotin szaga nem tűnik el egyik napról a másikra."

Bár kéne még egy tisztasági festés, szerinte így is elég elviselhető a levegő. Nekünk viszont a pultra felkíváncsiskodó kutya és a rántott húsos szendvicset akkurátusan elkészítő otthonkás néni látványa sem ad annyi családiasságot a helynek, hogy el tudjunk tekinteni a cefreérlelő tartály és a poshadó törlőrongy búsan összekapaszkodó szagától.

No szmoking

Az Ellátó Kertben, bár nagy része nyitott, egyszerre csap meg a sült hagyma, a pöcegödör és a markáns női parfüm illata a kültéri dohányfüst mögött, a Filterben pedig a vaskos függöny, a mécsesek és a dohos bútorok együtt adják ki a szagot, amit az agyunk azonnal hozzákapcsol valami gothic metál érzésvilághoz.

Füst helyett alkohol

MTI / Marjai János

A körúti Presszó 53-ban megerősítenek abban, hogy a nikotinszag még egy jó darabig nem megy ki a bútorokból és a falakból, a legkézzelfoghatóbb bizonyítékot pedig erre Budán kapjuk meg a Fasorban. A pulton Korda Gyuri fehér szmokingban harsogja, hogy No smoking, a falon Jimmy támogatja meg a poént, az asztalokon pedig kedves primitivitással fűszerezett minimálrajzok emlékeztetnek arra, hogy ne gyújtsunk rá.

A kirakatban lógó Sepultura és Rajzfilmslágerek kazetták, és Lagzi Lajcsi Búsuljon a ló című, sokat sejtető albumának árnyékában odafordulunk a fásult pultoshoz, hogy megtudjuk, változott-e bármi április óta, a válasz pedig egyértelmű nem. A törzsközönség ugyanaz, nem beszélve a szagokról. "Hatvan éve dohányoznak ezen a helyen, szerinted mit adnak vissza a falak?" – csattan a kérdés. "Amikor reggel bejövök, így is tömény dohányfüst fogad."

Ez a bakelites-söröskupakos-balázspalis mámor viszont, ahol nikotincsík kúszik a körmünk alá már attól, hogy leülünk, nekünk jóval több ennél: pont ilyen szaga lehet a retrónak.

Ettől persze még néha kifejezetten a hasznunkra válik, hogy az orrunk a legfáradékonyabb érzékszervünk.