szerző:
hvg.hu

Úgy tűnik, hogy továbbra is nélkülözniük kell Stohl Andrást az RTL Klub nézőinek - írta a Hír24, amelynek a színész azt mondta, egyelőre ő sem tudja, mikor térhet vissza a képernyőre.

Korábban a színész-műsorvezető vezette az RTL Klub legnagyobb show-műsorait - idézte fel a Hír24. Annak idején vele indult a Való Világ, feltűnt a Survivorben, vezette a Szombat esti lázat, a Reggelit és a Csillag Születiket is. Stohl márciusi szabadulása óta nem kapott lehetőséget anyacsatornájától.

"Nem tudok semmit arról, hogy mikor térhetek vissza a képernyőre. Ha olyan műsor lesz, amiről a vezetőség úgy ítéli meg, hogy én vagyok a legalkalmasabb, akkor úgyis szólnak, ezért nincs értelme ezen agyalni" - mondta Stohl András, aki a képernyős munka helyett jelenleg a színpadra koncentrál.

"Most volt bemutatónk a Nemzeti Színházban az Angyalok Amerikában című darabbal, most is épp egy előadásra sietek" - tette hozzá a színész-műsorvezető, aki a darabban Kulka Jánossal, Alföldi Róberttel és Udvaros Dorottyával lép színpadra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eladja a Magyar Telekom az összes nyaralóját

Eladja a Magyar Telekom az összes nyaralóját

Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Medián: Esik a politikusok népszerűsége, Puzsér negatív rekordot döntött

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Birodalmi pompa fogadta Orbánt Kazahsztánban

Ilyet még nem látott: nem kellett 8 másodperc az első gólhoz

Ilyet még nem látott: nem kellett 8 másodperc az első gólhoz

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Elromlott a telefonja? Nehogy kidobja, ilyen menő "képet" is készíthet belőle

Egy fehér ló sétál egyedül minden nap az utcákon – a rendőrséget sem zavarja

Egy fehér ló sétál egyedül minden nap az utcákon – a rendőrséget sem zavarja