A 70 éves filmes alkotó, aki Szerelem című filmjéért idén elnyerte a cannes-i filmfesztivál Arany Pálma-díját, "a független film fáradhatatlan védelmezőjeként" érdemelte ki az Elysée palotában vasárnap átadott kitüntetést. A ceremónián az Unifrance korábbi elnökének, Margaret Mengoz producernek a Becsületrend tiszti fokozatát nyújtotta át Hollande.Ausztria idén az Oscar-versenybe is Haneke filmjét nevezte be, amely egy öreg házaspár utolsó hónapjait meséli el két nagyszerű színész, a 81 éves Jean-Louis Trintignant és a 85 éves Emmanuelle Riva főszereplésével. Az osztrák rendező első nagy nemzetközi sikerét 2001-ben A zongoratanárnő című filmjével aratta, amellyel elnyerte a cannes-i zsűri nagydíját. A fehér szalag című alkotásáért 2009-ben már Arany Pálmával jutalmazták a Croisette-en. A Becsületrendet még Bonaparte Napóleon alapította 1802-ben. A kitüntetésnek három fokozata van: a lovagi, a tiszti és a parancsnoki. A nagy presztízsű elismeréssel nem jár pénzjutalom.
Francia Becsületrendet kapott Michael Haneke
A francia Becsületrend lovagi fokozatával tüntette ki Michael Haneke osztrák filmrendezőt Francois Hollande francia államfő.
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.