Az elhunyt Komár Lászlót és feleségét, Komár Krisztinát is beidézték a bíróságra aszerint a levél szerint, amelyet az özvegy Komár halála után nem sokkal vett át a postástól - írja a Blikk.
Komár Krisztina elmondása szerint megtámadták a közte és a férje közt létrejött vagyonmegosztást, a közelmúltban pedig négy per is indult Komár László ellen.
Ebből kettő lezárult, egy munkaügyi pernek október végén lesz a tárgyalása, amelyet meg is tartanak, mert Komár cége nem szűnt meg a halálával. A negyedik, vagyonmegosztásra vonatkozó per az énekes korábbi válásának következménye volt, mert akkor csak részítélet született.