szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Made in France címmel megnyílt pénteken Párizsban az első olyan kiállítás és vásár, ahol 100 százalékig francia gyártású termékeket kínál körülbelül hatvan kiállító. Lehet venni játékokat, ruhát, használati tárgyakat, műfogsort, kocsikat és élelmiszert.

A francia kormány támogatásával létrejött "MIF Expo" célja felhívni a franciák figyelmét arra, hogy a válságból való kilábalás egyik fontos eszköze a gazdasági patriotizmus, azaz a francia termékek fogyasztása.

"Franciaország végigcsinálta az első és a második ipari forradalmat. A harmadikat a Made in France-szal fogja megcsinálni" - mondta Arnaud Montebourg, a termelés javításáért felelős tárcavezető a kiállítás megnyitóján.

Elmondta: arra kérte a nagy áruházláncokat, jelöljék meg a trikolórral a francia termékeket, hogy a fogyasztók el tudjanak igazodni.

A gazdasági patriotizmus hirdetése a fél évvel ezelőtti elnökválasztási kampányban lett vezető téma, de divatot maga a miniszter teremtett. Montebourg néhány héttel ezelőtt a legolvasottabb fővárosi napilap, a Le Parisien címlapján pózolt, kezében egy Moulinex márkájú háztartási géppel, csuklóján pedig egy Michel Herbelin luxuskarórával. A legnagyobb sikert azonban a miniszter kék csíkos breton matrózpólója aratta, amelynek korábban Jean-Paul Gaultier divatdiktátor teremtett igazi publicitást.

AFP / Lionel / Bonaventure

Egy október végi felmérés szerint a franciák 78 százaléka támogatja a kormány egyik legkedveltebb tagjának számító Montebourg kezdeményezéseit a 100 százalékig francia gyártású termékek megjelölésére, és kétharmaduk hajlandó többet is fizetni értük, mint az olcsóbb importcikkért.

Az egész hétvégén nyitva tartó kiállításra 20 ezer érdeklődőt várnak a szervezők. Karácsony közeledtével arra hívták fel a figyelmet, hogy Franciaország évente 367 millió euró értékben exportál játékokat külföldre, viszont 1,5 milliárd euróért importál, ahelyett, hogy francia játékokat részesítene előnyben a piac.

A 100 százalékig francia termékek pontos meghatározása azonban a szervezők szerint sem egyszerű. Egy élelmiszeripari terméknél például nem az alapanyag származási, hanem a feldolgozási helye számít. Köztudott például, hogy a híres francia libamáj kétharmada Magyarországról érkezik.

Egy másik meglepő példa: annak ellenére, hogy a francia munkavállalók tíz százaléka az autóiparban dolgozik, ebből a szektorból egyedül a japán Toyota Yaris lehet jelen a kiállításon, miután a nagy francia autógyártók, a Renault és a PSA Peugeot-Citroen összeszerelő üzemei mind külföldön találhatók. A digitális szektor pedig teljes egészében hiányzik a MIF Expóról, ahol elsősorban tradicionális termékeket látni. A szervezők viszont azt remélik, hogy számos nagy francia céget egy ilyen rendezvény a jövőben hazacsábíthat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!