Most látom csak, hogy meghalt Xantus János. 1946-nál tart a kattintás erre a hírre a hvg.hu-n, be van tagozódva a "Végre itt van: a letölthető a Windows 7-re az IE 10" meg  az "Ezermilliárd rubeles adózott eredményük lehet az orosz bankoknak" című hír közé. Ez nem számít rossz kattintásszámnak egy olyan világban, ahol a hírek fontosságát a legjobban számokban mérik. Holnap egy kicsit több lesz, holnapután sokkal kevesebb.

Azt is látom, emelkednek a lájkok is - ez igazából nem tetszési- és rokonszenv index, hanem valamiféle együtt érzés jele, szolidaritás, szánakozás, ilyesféle -, azt viszont nem látom, hányan vesznek elő egy Xantus-filmet a saját archívumokból, mert az a nem mérhető magánügyek közé tartozik. Így van jól. Én sem nézek ma Xantus-filmet csak azért, mert meghalt.

Kedd este 7 óra volt, amikor a fiam felhívott, hogy meghalt Xantus János. Az emberek erre úgy reagálnak: hihetetlen, nem igaz, ugyan már. Most mi van? A fiam Xantus Krisztina körúti lakásában lakik, Xantustól béreljük, rendben tartottuk, a bérleti díjat időben fizettük, a "Kalapos ember" - így hívtuk őt, mert mindig olyan Old Shatterhand kalapban járt - a biciklijével jött, állandóan elégedett volt, maximum csak azt kérte: ha bedobnak neki valami küldeményt, azt juttassuk el neki, majd kezeli ő. Még szép. Általában banki értesítések jöttek, meg egy csomó vészjósló üzenet parkoló társaságoktól. Úgy tűnik, Xantusnak soha nem volt aprópénze. Leszarta a parkolórákat. Soha nem kezelte, amiről azt mondta, majd ő kezeli.

Amikor meghal valaki, akit általában mi szoktunk ismerni, elszívtunk a társaságában pár cigit, fel szoktam hívni Zsiráfot, hogy most mi van. Zsiráf nem vette fel, mert éppen jimmyzett az ATV-nél - ez most egy olyan hely, ahol lehet jimmyzni, de nem kell hivatkozni rá feltétlenül -, plusz része volt abban is, hogy megkaptuk azt a lakást. Ő mondta, a Xantus adja hozzá a hely szellemét, azt nem lehet megfizetni. Figyelj, mondta, a gyerek beköltözik, a többi megy magától. Van annak a helynek egy olyan húzása, vagy mi, nem nagyon kell semmi extrát csinálni, bele van építve az ihlet. Csak ki kell nézni a Vár felé, és már kész is, mondjuk egy forgatókönyv. Vagy egy film. Vagy egy semmi, de annak is fog örülni. Tudod, erősítette meg, egy csomó semmit csináltunk itt, és milyen jó is volt az. Az ihlet rendelkezésre áll, eredmény később.

Xantus otthagyott egy csomó könyvet: Hitchcocktól, Godartól, Truffaut-tól meg ilyenektől. Tényleg így történt, a könyvespolc roskadozott. Vagy azért hagyta ott, mert mindenből kettő volt neki, vagy azért, mert hozzáférhetővé akarta tenni. Xantus bemutatta a helyet, a fürdőszobában megigazította a vécédeszkát, a hálószobába érve kinyitott egy beépített szekrényt, ami mögött festmények voltak egymáshoz támasztva: az apja csinálta vagy a nagyapja, most éppen nem tudom. Azt mondta, ha akarjátok, nézzétek, ha úgy gondoljátok, tegyétek ki a falra, majd ha kell, érte jövök. Vigyázzatok rá, ne hülyéskedjetek a képekkel.

Mondhatta volna azt is például, nézzük meg a filmjeit, de nem mondta. Azt hiszem, feltételezte, hogy láttuk az Eszkimó asszony fázikot, mert bizonyos kortársaknak az ilyesmi meg szokott lenni, akár idézetszinten is, és ebben nem tévedett. Különben meg, az ezerkilencszáznemtudoménhányas években kimentünk Ferencváros külsőbe, egyben Kőbánya fölsőbe, ahol Xantus az atv - akkor Agrártévé - egyik stúdiójában Pajor Tamással csinálta a Rocktérítőt. Kérdeztem, mi lesz ez a film. Azt mondta, nem tudja, ő felvette, megvágja és ha minden jól megy, valaki bemutatja. Mit képzelünk mi egy filmről, mielőtt még nem is láttuk, a film csak egy fikció. Ő egy rendező, nem tud többet róla ő sem.

Xantus régóta nem csinált filmet. Tanított a főiskolán, nyilván a megmagyarázhatatlant adta elő a sok tanulni vágyónak, akik alatt ott van a kor, de valami mégsincs ott. Majd meglátjuk, tanultak-e valamit Xantustól.

Lehetett hallani arról, hogy beteg, de ennek - mármint a betegségnek - nem volt jelentősége.
Azt sem kell keresni, kinek milyen része volt Xantus halálában. Benne vagyunk mindannyian, az a biztos. Segíteni nem tudtunk, nem a mi dolgunk, varázslat meg nincs. Ő halt meg előbb, a többiek utána következnek.