A kultúra területén előbb drámai megszorításra került sor, most pedig a kulturális támogatásoknak egy nemzeti irányultságú "öregfiúk csapata" általi "gleichschaltolása" fenyeget - írta a vezető osztrák liberális napilap tudósítója. Herwig G. Höller értékelése szerint "időzített kultúrpolitikai bomba" volt a Magyar Művészeti Akadémiának az év elején hatályba lépett új alaptörvényben való szerepeltetése.Az intézmény az utóbbi időben kormány közeli ellenpólusként pozícionálta magát egy nemzetközi irányultságú művészeti szcénával szemben, minden bizonnyal ezért emelték fel magasabb szintre - írta. "Egy hazafias és kétséges legitimációjú öregfiúk csapata, amely tagjainak átlagéletkora 70 év, meghatározó tényezője lesz a magyar kultúrpolitikájának" - fogalmazott a tudósító. A lap egy másik cikkben Budapesti színházi hadjárat a modernek ellen címmel számolt be a Nemzeti Színház új igazgatójának kinevezéséről. Tulajdonképpen senkit sem lepett meg a döntés, hogy a 2013-14-es idénytől a kárpátaljai származású Vidnyánszky Attila veszi át a színház vezetését - írta Gregor Mayer. "Egy politikailag jól megválogatott" zsűri az ő pályázatát részesítette előnyben a jelenlegi igazgatóéval, Alföldi Róbertéval szemben- írta.Alföldi Róbert a lap jellemzése szerint világra nyitott és antinacionalista színházat csinál, vezetése alatt az intézmény nézőszáma jelentősen nőtt. Utóda a tudósító szerint Alföldi "esztétikai ellenpólusa", aki pályázatában "az öröknek tartott európai értékrend elértéktelenedéséről" írt. Vidnyánszky európai kultúráról alkotott ítélete Orbán Viktoréhoz hasonló, aki "szintén hanyatlóban látja az európai felvilágosodás hagyományát" - írta a Der Standard.
"Időzített kultúrpolitikai bomba" - német lapok a Fekete-féle MMA-ról
A Der Standard című osztrák napilap a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) körüli vitáról és a Nemzeti Színház leendő új igazgatójának kinevezéséről közölt tudósításokat.
Windisch László nem hagyja annyiban: fellebbezett Biró Ferenc IH-elnök kirúgatása érdekében
Pocsék évük volt a felcsúti tőkéseknek
Újabb NER-es társaság vonul ki a befektetéséből a Fidesz választási veresége után
Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az ügynökaktákban hálózati személyként – bocsánatot kért a levéltár
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Surányi György szerint csak sikertelen beszervezési kísérletének nyoma a mágnesszalag-adat a nevével
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Megszólalt Szikora Róbert, miután megjelent a neve az ügynökaktákban
Márkus László színész és Simonyi András volt washingtoni nagykövetét is a hálózati személyek között szerepel
Spiegel: Trump Orbántól tanult - a bukásában is
Kocsis Györgyi: Kiveszik a „téglákat”
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében
Decemberre meg kellene egyezni, de mindenki mást akar: hogy lesz így költségvetése az EU-nak?
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a rendészeti törvénycsomagot a kormány
A varázslat vége: Trump a választást és a fonalat is elvesztette
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Marabu Féknyúz: Fejes Péter
A bélbaktériumok különleges mintázata jelezheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát egy új kutatás szerint
A fekete kapucnis Bob Dylan találkozott a pápával
Visszakozhat az EU, talán mégsem kell elbúcsúzni a benzines autóktól
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A Fülke vendége Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője.