szerző:
Rác András

Ez azért már nekünk is sok! Bukott színészek és tehetségtelen rendező a Nemzeti Színpadán.

A rendező-színész felszórta a színpadot valami vörös porral, ráterített egy olcsó fehér fátylat, aztán szétkente. Közben meg egy fehérre meszelt csaj szavalt oroszul, úgy nézett ki, mint a vámpírrá kárhozott Lucy Coppola 1990-es Drakula feldolgozásában. Lassan vonszolta magát, és nagyon-nagyon jelentőségteljesen magyarázott. És persze füst.

A közönségből be is kiabáltak: „Áh, a hatás kedvéért!” Hát igen.

Ezt tényleg végig kell szenvednünk? Mi ez a nyakatekert, álművész, erőltetett, felületes pózolás? A színésznő a közönség közé sétál, és direkt hozzájuk beszél, micsoda innováció. A nézők nem csupán érezhetően, hanem jól láthatóan és hallhatóan már most, az első percekben kínosan érzik magukat. Vihorásznak, megjegyzéseket tesznek, próbálnak szabadulni a kínos jelenetből.

Kedves békemenetelő olvasóink, kezeket a paplan fölé! Ezt nem Alföldi Róbert vágta haza. Hanem Trepljov. Ő az író-rendező. Ő ken. Ő meszel fehérre csajt.

©

Csehov frusztráltjai

Teljes nevén Konsztantyin Gavrilovics Trepljov. Önérzetes, frusztrált, amatőr, huszonéves színházcsináló, aki mellesleg képzeletbeli figura. Így pocsék színháza is csak a fantázia szüleménye, konkrétan Csehov: Sirály című darabjában láthatjuk, amit Alföldi rendezésében január 12-től a Gobbi Hilda Színpadon játszanak… az évad végéig biztosan.

Farkas Dénes, a Nemzeti társulatának benjáminja alakítja Trepljovot, az elismerésre vágyakozó éretlen pukkancsot, a duzzogó és rohangáló, testbeszédében agresszív és komikus megalázottat. Amihez hozzáér, az legfeljebb b-kategóriás, de ezt kinevezi unortodox művészetnek, az állandó kudarcát pedig a maradiak értetlenségének címkézi.

Ismerős? Persze. Megtaláljuk a rögeszmés sikervágyat vagy magunkban, vagy ha szerencsések vagyunk, akkor csak környezetünkben. „Fél ma, vagy félt valaha a karrierje során attól, hogy Ön Trepljov? Hogy van egy nagy adag ebből a fiatalemberből a munkáiban?” Alföldi nevet a kérdés hallatán: „Ebből nagyon sok éven keresztül lehet dolgozni.”

Az átjárás a színpadi figura és a valóság között szabad. És nem csak mindenki Trepljovja miatt.

©

Amikor megérkezünk az előadásra, a nyitó jelenet két színésze, a Mását alakító Tenki Réka és a Medvegyenkót, a sete-suta vidéki tanítót játszó Fehér Tibor veszi el a kabátunkat. Kapunk ruhatári számot, megkérdezik, hogy kikapcsoltuk-e a telefont, és mire pislogunk, a kabátok már lógnak a díszletben, nézegethetjük az előadás alatt.

Azon túl, hogy nincs igazán határa a színpadnak és a díszletnek, az előadásnak sincs jól felismerhető eleje. Tenki és Fehér szépen elmaszatolják térben és időben határvonalakat. Ez, és a kidumálás a közönség felé veszélyes eszköz, könnyen fordulhat trepljovi okoskodásba. Pozőrök gyakori blöffje az interaktív színház, meg a vakok színháza, a szavazós színház, satöbbi.

Alföldi és stábja elegánsan oldja meg, és legitim is a Sirály esetében. A csehovi szereplők sem tudják igazán, hogy mikor kell őszintének lenniük, és mikor kell pózolniuk. Trepljov agresszív udvarló. Patetikus bókokkal bunkózza Nyinát, a szomszéd földbirtokos lányát, választott szerelmét és díváját. Ölelni sem tud, csak kapaszkodni. Csók helyett harap. Farkas testbeszéde mindent elmond: figurája őszintének gondolja a gyerekes pátoszt, holott csak röhejes parasztbarokk.

Anyja, Arkagyina, aki azért érkezik a vidéki birtokra, hogy fia megalázásával, álszent anyáskodásával, a mindenkiből erőszakkal kifacsart bókokkal megerősítse társasági szerepét, a sikeres színésznőjét, szintén nem tudja eldönteni, mikor kell alakítania és mikor van szükség őszinteségre. Básti Juli a gondolat sebességével jut el a társaság középpontjában trónoló, jókedélyű dívától a kétségbeesetten rúgkapáló középkorú nőig. Sikítozik, viccelődik, vagy könyörög, sírdogál és újra sikítozik. Pattogó és humoros gesztusok.

©

Trepljov próbálja Nyina kegyeit elnyerni, Mása szeretne Trepljovnak imponálni, Mása után Medvegyev sóvárog. Ahogy egyre lejjebb haladunk a táplálékláncon, egyre őszintébbek a szereplők, egyre kevesebb a szerepjátszás. Nyina – Tompos Kátya – naiv és törekvő, legalább olyannyira szeretne színésznő lenni, amennyire Trepljov szerző. De csak erről tud beszélni, és ahogy múlik a szereplés lehetősége, ahogy kiderül, hogy tehetségtelen, el is sorvad. Tompos a szemünk láttára fogy el a színpadon.

Tenki olyan nőt játszhat Másaként, akit a Katona József Színházban, korábbi társulatában nem láttunk tőle: a szerelmes, aki pótmegoldásokat keres, aki képes kegyetlenül és cinikusan viselkedni. Ha társaságban van, akkor ironizál, rágózik, a lufi valahogy mindig akkor pukkad ki, amikor más magára vonná a figyelmet. Ha a kompánia kellemesebb, akkor már merész terveket sző és meg is osztja őket. Férjhez megy, mondjuk: akkor elfelejti fájdalmát, mi sem evidensebb.

Fehér Tibor, mint vidéki tanító egyenesen valamelyik romkocsma sarkából érkezett. A srác, akihez nem nagyon szólnak, legfeljebb udvariasságból, csak csendben szorongatja műanyag poharát. Ő már kívülálló, nem tartozik a szerepjátszókhoz, a tápláléklánc végén áll.

Kívülálló még Szorin nagybácsi Blaskó Péter – aki szánalmasságban Medvegyenkóval versenyez. Básti és Farkas ugrabugrálása, Tompos és Tenki kecsessége mellett lassan és fáradtan vonszolja magát az öregember, aki még szerepet sem tudott kigondolni, hogy felhívja magára a figyelmet.

Kulka János előkelően cinikus Dorn doktort hoz. Póza az, hogy nincs póza: apás mosollyal fogadja mások gyengeségét, bonviván kedvességgel fogadja a sírdogáló örök mártír, a meggörbült Polina ragaszkodását – Nagy Mari. Megvetéssel válaszol a panaszkodó Szorinnak, vagy a tahó Samrajev jószágigazgatónak Szarvas József - , már ha hozzájuk szól.

A tápláléklánc

A tápláléklánc csúcsán Arkagyina mellett Trigorin, az író. Őt tényleg mindenki kétségen felül sikerembernek tartja, csak neki akadnak súlyos kételyei. Attól fél, hogy másodvonalbeli, és így is jegyzik meg. Amúgy csodálat veszi körül. Földi Ádám azzal a csenddel és kimértséggel lépked a frusztráltak, cinikusok és mártírok között, mint néhány évvel korábban Alföldi a Bárkában, ahol Szász János rendezésében e szerepben lépett színre.

A hasonlóság gyanús egészen addig, amíg a 2013-as Trigorin bele nem kényszerül az első művészet és alkotás filozófiai vitájába. Alföldi 5-6 éve arisztokratikus nyugalmát még megőrizte. Földi azonban, Básti mellett, fiatalabb, befolyásolhatóbb, ezért kevésbé magabiztos. Nyugodt mozdulataiból hirtelen gesztusokkal robban ki.

©

Sikeres vagy sem… igen, erről Alföldi azt mondja, hogy lényegtelen. „Gyakori kérdés, hogy Trigorin valóban nagy író-e, de ez nem érdekes. Az a fontos, hogy ő mit tart magáról.” Ő pedig úgy érzi, hogy nem éri el az áhított 19. századi zseni státuszát. A polgári színház évtizedeiben egyre többet foglalkoznak ezzel a géniusszal, a művésszel, a byroni hőssel, aki után a Sirály szereplői kajtatnak. Úgy tűnik, hogy Trigorin is eloszlatja reményünket: itt nincs igazi, magabiztos szellemi óriás. A többiek ezt a kételyt észre sem veszik. Vagy nem akarják.

Ráadásul Csehov szereplői nem tudnak változtatni, mert vagy nem akarják, vagy rosszul akarják. Mása például tényleg férjhez megy, még gyereket is szül, de csak nem tud elszakadni Trepljovtól, aki elől Medvegyev ágyába menekült. Trepljov megkomolyodik Ninya távollétében, abbahagyja a duzzogást és kapkodást, még szemüvege is lesz, elkezd publikálni, de amint a sikertelen színésznő(cske) visszatér, újra megkergül. Trigorin papucs marad, Arkagyina vigyorog tovább.

Ijesztően ismerős az a sikertelenség, amit a 22 éve megváltozni akaró országban is megtalálunk. Magunkban. Polgármestereinkben. Hiszen Csehov szereplői is kapnak újabb és újabb esélyeket, de valahogy mégis megmaradnak a provincializmusban.

Csak aktuális lehet

Veszélyes és kedvenc darab a Sirály. Szövegként és színházként is. Angolra tucatszor fordították le és párhuzamosan több helyen játsszák Londonban, hiszen mágnesként vonzza azokat, akik aktualizálni szeretnék. Kikerült már egy-egy változat Michael Frayn, Tom Stoppard és Christopher Hampton kezei alól. Nemrég született egy friss szövegkönyv Anna Reiss író-rendezőnek köszönhetően. Ő például a Tenki által alakított Mása és Fehér Medvegyenkójának nyitó párbeszédét darabosabbá tette:

Mása: Gyászolok.

Medvegyenkó: Mit?

Mása: Az életem.

Medvegyenkó: Miért?

Mása: Boldogtalan vagyok.

Jobban illik a mai szóhasználathoz, egy 21. századi Mása nem fogalmazna olyan szép kereken, mint Csehové:

Medvegyenkó: Miért jár mindig feketében?

Mása: Az életemet gyászolom. Boldogtalan vagyok.

Fokozott a veszély akkor, amikor Magyarországon járunk. Vörös jelzést kell kiadni, ha az a megszállás folyik, amit most tapasztalunk, és diplomatikusan csak kulturkampfnak hívunk. És ennek egyik célpontja, a Nemzeti Színház igazgató-rendezője, a darab adaptálója.

©

Olcsó megoldás lenne, ha Alföldi politikai szónoklatot intézne a Sirály jeleneteiben. „Mivel az évad repertoárját egy évvel előre kell megtervezni, ezért már másfél éve tudom, hogy a Sirály színpadra kerül.” Vagyis, még jóval a pályázati időszak előtt döntött így. Nincs is hangos kiszólás.

Az aktualitás azonban Alföldinek nem összetett kérdés. Molnár Gál Péter még a 16 évvel ezelőtti Sirály rendezéséről így írt: „időszerűvé csikar múlt idejű történéseket.” S bár a kritikus inkább a „csikarra” és a „csak-azért-is effektusokra” koncentrált (az egykori adaptációban például laptoppal lép színre Trigorin), Alföldi mégis az időszerűséget emeli ki az idézetből és korábbi munkájából. „Ez a színház. Hogy pillanatnyilag mit hív elő belőled, az attól függ, hogy éppen miben élünk.”

Ha a Nemzeti körül lezajlott „ócska, kelet-európai bohóckodás” (Ascher Tamás) napjairól meg is feledkezünk, a színház-politikai élet akkor is beszivárog. Amikor Arkagyina bekötözi Trepljov sérült fejét az első öngyilkossági kísérlet után, csak néhány percre alakul ki a versengéstől mentes fiú-anya viszony.

De: pillanatok alatt visszatér a a féltékenység, az irigység, az egymásra licitálás. „Független! Alternatív!” - rikoltozza Básti a dühöngő fiú után. Persze, hogy ezek a szavak az eredeti szövegkönyvben nem szerepelnek. De a csehovi irigység és a mai megszállás között nincs nagy különbség. „Az a kultúrsokk, ami körülvesz bennünket, a sikertelenségből és irigységből is táplálkozik.”

Ha ennyire elmosódik a határvidék nézőtér, színpad, és a színpadon emelt színpad között, akkor nem lehet az előadásnak sem igazi, önálló kezdete. Hiszen az előadás napján, délelőtt is már ugyanazt a valóságot éltük meg, amit az orosz darab rögzített.

Ezért nincs is igazán a darabnak vége, mert mielőtt összüthetnénk a tenyerünket, Tenki, Kulka, Nagy és a többiek kezünkbe nyomják a kabátot.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!