És mégis, nem állítható róla, hogy nem érdemes elolvasni - legalábbis ha valaki érdeklődik a címében jelzett világ iránt. A szóban forgó egyszeri olvasó például, ha előre tudta volna, hogy a könyv ilyen, akkor is olvasná. És akkor is a tett színhelyén tenné, repülőn ülve, két stewardessmosoly, két coffee, tea (or me) kérdés között. (És persze dessert only, please.)

Jaffa Kiadó, 2012, 304 oldal, 2940 Ft.

jaffa

A Légikisasszonyok Diáról, Annáról, Szonjáról és Daniról, négy pályakezdő légiutas-kísérőről szól - női vonalon természetesen az egyik vörös, a másik barna, a harmadik szőke -, akik természetesen teljesen más jellemmel rendelkeznek és természetesen ennek ellenére (valamint természetesen éppen ezért) lesznek barátok. Minden túlságosan természetes, nincs váratlan fordulat, nem hal meg Berényi András, nem robban fel a Csillagvirág Klinika, az egyetlen vészhelyzet pedig hamar jól sül el. A majd’ 300 oldalon mindenféle egetrengető igazság vagy tanulság nélkül egyszerűen csak zajlanak a kicsit feltupírozott, kisarkított mindennapok - ennyit ad a szerző 15 évnyi vonatkozó élettapasztalatára építő könyv.

Bauer Barbara bulvárt írt. Ez persze csak akkor igaz, ha képesek vagyunk rá, hogy a bulvár szó mögé ne a Blikk félmeztelen, véres, kitakart szemű címlapját gondoljuk. Inkább jusson eszünkbe a kis magyar ponyva, az olyan könyv, amelyik sem nevelni, sem művelni, sem elgondolkoztatni nem akar, csupán egy kicsit szórakoztatni. Vagy talán még annyit sem, csak egy habkönnyű bepillantást adni a légi vándorcirkuszba.

A Légikisasszonyok üzenete, hogy: kedves olvasó, bámulod ott a napszemüvegét a hajába tolva viselő, a kolléganőivel összemosolygó, szürke bőröndöt maga után húzó, piros egyenruhájában magabiztosan a jet felé tartó stewardesst - ha többet akarsz tudni az életéről, akkor két lehetőséged van. A másik az, hogy elolvasod a könyvet.