szerző:
hvg.hu

Nem kell korlátozni az Egyesült Államokban a fegyverviselést Bruce Willis szerint. Érthető, neki munkaeszköz, elég hülyén nézne ki pisztoly nélkül.

Hallani sem akar arról Bruce Willis, hogy Amerikában korlátozzák a fegyverviselési jogot, pedig az utóbbi egy évben végrehajtott tömegmészárlások miatt a közvélemény jelentős része ezt követeli. A sztár szerint, ha belenyúlnak az alkotmányba, amelynek második kiegészítése rendelkezik a szabad fegyverviselésről, előbb-utóbb más jogokat is ki fognak belőle gyomlálni, és a végén semmi nem marad a szabadságból.

Willis elutasította azt a feltételezést is, hogy az erőszakos filmek és az ámokfutók rémtettei között összefüggés lenne. "Senki nem kezd el gyilkolni csak azért, mert látott egy filmet - magyarázta többé kevésbé ugyanazt, amiről Quentin Tarantino kicsit árnyaltabban, Clint Eastwood pedig elég bénán beszélt. "Sajnálom az áldozatok hozzátartozóit, hiszen én is apa vagyok, de nem tudom, hogy az elmebajt hogyan lehetne törvényileg szabályozni."

Willis szavait furcsának találják Amerikában (és nemcsak ott - a szerk.), mert a hollywoodi sztárok szinte egy emberként a fegyverviselési jog korlátozása mellett vannak, élükön Sylvester Stallonéval, aki maga is akciófilmekkel lett világhírű. Bruce Willis a csütörtöktől a magyar mozikban is látható Die Hard5 után áprilisban ismét akciószerepben villant: Joe Colton tábornokként az igazi G. I. Joe-t alakítja a G. I. Joe: Megtorlás című filmben.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Börtönbüntetésre ítélték a pocsaji óvoda felrobbantásával fenyegetőző férfi

Börtönbüntetésre ítélték a pocsaji óvoda felrobbantásával fenyegetőző férfi

Cardiffból jelentjük: a magyar szurkolók dalban mutatkoztak be

Cardiffból jelentjük: a magyar szurkolók dalban mutatkoztak be

Mohó piton támadt egy leopárdra – nem kellett volna (videó)

Mohó piton támadt egy leopárdra – nem kellett volna (videó)

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Leszavazta a Fidesz, hogy állami segítséget nyújthassanak SMA-s gyerekeknek

Az új veszélyek ellen jön az új gyerekvédelmi stratégia

Az új veszélyek ellen jön az új gyerekvédelmi stratégia

Összecsapott Johnson és Corbyn, nincs győztese a csörtéjüknek

Összecsapott Johnson és Corbyn, nincs győztese a csörtéjüknek