Egész nap csend lesz Cipő emlékére

Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipőnek, azaz Bódi Lászlónak, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontemberének és énekesének tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.

  • MTI MTI
Egész nap csend lesz Cipő emlékére

Leleszi Tibor polgármester és Bíró Gábor, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója részvétük kifejezéseként Kisvárda és környéke valamennyi lakója, minden volt és jelenlegi diákja és tanára nevében "csendes napot" tart az intézmény kertjében felállított gránit emlékoszlopnál – olvasható a felső-szabolcsi település önkormányzatának honlapján.

Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók. Reggel nyolc órától egész nap lehetőség nyílik a csendes emlékezésre, ahol "bárki gyertyát gyújthat, elmondhat egy imát, leróhatja tiszteletét Cipő emlékére".

MTI / Kollányi Péter

A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész 1965. május 3-án Ungváron született, majd egyéves korában költözött családjával Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. Gyerekkorában zongorázni tanult, valamint egy focicsapatban is játszott, tizennégy éves korában pedig dalszövegírással kezdett foglalkozni. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel – innen ered a Cipő becenév is.

A Cipőfűző együttes 2010 januárjában, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A kisváros Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekintette: a zenész mindig szívesen látogatott haza barátaihoz és régi iskolájába, emellett számtalan koncerttel örvendeztette meg a környék lakóit.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.